Nyitókép: Andrei Sauko/Getty Images

Végeztek a vérszívókkal

Infostart
2024. október 8. 13:16
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tájékoztatása szerint idén összesen több mint 730 ezer hektárnyi területet kezeltek a vérszívók ellen.

Az idei szúnyoggyérítési szezon sok munkát adott a szakembereknek. A Duna és mellékfolyói kora nyári áradása miatt jelentős területen zajlott biológiai lárvagyérítés, már április 16-ától kezeléseket végeztek légi és földi technológiák alkalmazásával - írja közleményében az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

A katasztrófavédelem által koordinált szúnyoggyérítés huszonöt héten keresztül, egészen október 6-ig tartott. A felhőszakadásokkal kísért június országszerte, de főként a Dunántúlon extrém méretű szúnyogpopulációt okozott.

A Dunán és a Lajtán levonult kora őszi árhullám miatt idén egészen szokatlan időben, még október elején is szükség volt biológiai kezelésekre.

Egész nyáron folyt a kifejlett szúnyogok elleni védekezés, összesen 1070 településen és 6 budapesti kerületben gyérítettek a szakemberek. Míg az Alföldet sújtó aszály miatt ott számos területen alig kellett beavatkozni, addig a nyugati és a középső országrészben sokszor kifejezetten erős szúnyogártalmat kellett kezelni.

Júniusban az országos tisztifőorvos egyedi engedélyével a Szigetközben, 12 994 hektárnyi területen légi kémiai szúnyoggyérítés volt a katasztrófavédelem irányítása mellett. A nyár legnagyobb részében a késő esti, éjszakai órákban végzett földi technológiát alkalmazták a szakemberek.

A szúnyoggyérítés során kezelt terület nagysága összesen 732 810 hektár volt.