Nyitókép: Karácsony Gergely hivatalos Facebook-oldala

A kormány a polgármesterek fizetésének emelését tervezi, de vannak feltételei

Infostart / InfoRádió - Herczeg Zsolt
2024. október 7. 13:53
Az LMP törvényjavaslatot nyújtott be a főpolgármester és a települési polgármesterek tiszteletdíjának megemelése érdekében. A Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára az Országgyűlésben elmondta: a kormány is tervez ilyen intézkedést, de a javadalmazást sávosan határozná meg, illetve nem hagyná ki a béremelésből az önkormányzatoknál dolgozó köztisztviselőket sem.

A főpolgármester és a polgármesterek fizetésének emeléséről szóló törvényjavaslatot terjesztett az Országgyűlés elé az LMP. Az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese napirend előtti felszólalásában azzal érvelt, hogy jelenleg egy több évvel ezelőtt elfogadott szabályozás van hatályban, és az elmúlt időszak jelentős, 40-50 százalékos inflációja egyebek mellett a tiszteletdíjak értékét is nagymértékben csökkentette. Kanász-Nagy Máté szerint a ciklus elején rendezni kellene ezt a kérdést. Az LMP azt javasolja, hogy

a kerületi, megyei jogú városi polgármesterek havi juttatását a mindenkori nemzetgazdasági átlagbér négyszeresére, míg a főpolgármester havi járandóságát annak hatszorosára emeljék.

Kanász-Nagy Máté hozzátette: ez azt jelentené, hogy ahogy évről évre nő a nemzetgazdasági átlagbér, ezt arányosan követné a polgármesterek és a főpolgármester tiszteletdíja is, illetve kiemelte, hogy javaslatuk természetesen a kisebb települések polgármestereinek a javadalmazására is kiterjed.

A Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára válaszában úgy fogalmazott, „nyitott kapukat dönget” az LMP javaslata. Latorcai Csaba közölte: az elmúlt hónapokban a kormány is fontolóra vette a településvezetők bérének esetleges megemelését azzal a kitétellel, hogy egy kisebb település irányítása „kisebb felelősséggel jár”, mint egy városé, ahol értelemszerűen jóval több a feladat és nagyobb a felelősség. Ennek megfelelően

az államtitkár szerint „sávosan kellene meghatározni” a polgármesterek járandóságát, illetve a fizetésemelés mértékét.

Latorcai Csaba ugyanakkor hozzátette: bár az LMP törvényjavaslata „kiindulási alapként nem rossz”, még további munkálatokat igényel, ugyanis szerinte „mélyebben kell meghatározni, hogy pontosan melyik nemzetgazdasági átlagbért vegyék figyelembe, illetve át kell tekinteni a felelősségi viszonyokat is”.

„Mindazonáltal a kormány szerint nemcsak a polgármesterek fizetését kell rendezni, hanem az önkormányzatoknál dolgozó köztisztviselőkét is – természetesen az ország teherbíró képességének figyelembevételével” – mondta az Országgyűlésben a közigazgatási és területfejlesztési miniszter helyettese.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
A kormány támogatja a polgármesterek fizetésemelését, de vannak feltételei
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást