Nyitókép: gregvandeleest/Getty Images

Beavatkozás a Balatonnál: gond van a halakkal

Infostart
2024. október 5. 07:20
Varsákkal gyérítik a törpeharcsákat a balatoni kikötőkben.

Két héttel ezelőtt kihelyezték a törpeharcsafogó varsákat a balatoni kikötőkbe a Balatoni Halgazdálkodási Zrt. munkatársai, így ismét teljes intenzitással zajlik a gyérítési munka – írja az agroinform.hu.

Az elmúlt évek tapasztalatai igazolták, hogy a balatoni varsás törpeharcsa-gyérítés legeredményesebb időszaka a szeptember végétől a tartós fagyok beálltáig terjedő időszak. Jól fognak még a varsák a tavaszi felmelegedésekkor is, a nyári legmelegebb hónapokban viszont kevésbé, ráadásul az idegenforgalmi szezonban a fogóeszközök sokszor „útban vannak. Ezért a nyár folyamán csökkentett varsaszámmal dolgoztak, a hangsúlyt idén is a merítőszákos ivadékgyérítésre fordították. Darabszámot tekintve toronymagasan ezzel a módszerrel lehet a legtöbb törpeharcsát eltávolítani a víztérből

A halőrök idén is kiemelt feladatként végezték az ivadékrajok kimerítését, emellett harminc darab, erre a célra ideális szákot osztottak szét olyan kikötőkben, ahol a helyi horgászok képviselője, illetve a kikötői személyzet vállalta annak felelősségteljes kezelését.

A BHNp Zrt. felhívja a figyelmet arra, hogy a varsákat kizárólag a társaság dolgozói kezelhetik, ha rajtuk kívül bárki más hozzányúl egy ilyen fogóeszközhöz, orvhalászatot követ el, amely kirívó szabályszegésnek minősül, azaz az elkövető a pénzbírságon túl több éves horgászattól való eltiltásra is számíthat.