Nyitókép: Jeffrey Hamilton / Getty Images

Kijózanító számok a magyarországi lakástüzekről

Infostart
2024. október 4. 12:07
Idén az első 9 hónapban 4611 lakástűz volt, melyekben 58 ember halt meg – tudatta a katasztrófavédelem.

Mukics Dániel tűzoltó alezredes, a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője közölte: a 4611 lakástűz 34-gyel kevesebb a tavalyi év hasonló időszakában történtnél.

A legtöbb, 559 otthon Pest vármegyében gyulladt ki, Budapesten 523, Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében pedig 473 lakástűz volt. Az év első kilenc hónapjában összesen 57 ezer 114 négyzetméternyi épített terület semmisült meg. A tűzesetek során 420 ember sérült meg, 22-vel többen, mint a tavalyi év hasonló időszakában. Az 58 halálos áldozat héttel több a tavalyinál.

Az első kilenc hónapban a lakóépületekben keletkezett tüzek oltása összesen 3757 órát vett igénybe, 9204 tűzoltójármű vonult ilyen esethez. A leghosszabb beavatkozás 14 órán át tartott, Egerben július 29-én egy ingatlanon felhalmozott lom égett, az oltást egy gázvezetékből kiáramló gáz is nehezítette. A lakástüzek miatt 425 otthon vált lakhatatlanná, 1239 embernek kellett átmenetileg máshova költöznie.

A tüzek pontos keletkezési helyének, okának és idejének tisztázása érdekében 245 eset kapcsán indult tűzvizsgálat. A leggyakrabban elektromos hiba, nyílt láng, a fűtési rendszer hibája, vagy sütés-főzés miatt csaptak fel a lángok. A legtöbbször a konyhában, a hálóban, a kéményben, a tárolóban vagy a nappaliban. Az oltást 32 esetben az épületen lévő napelemek, 207 helyen pedig az épületben lévő gázpalackok nehezítették.

Idén eddig szándékos gyújtogatás miatt 139 ingatlanban keletkezett tűz.

A 4611 tűzzel érintett otthon közül csak 15-ben volt füstérzékelő, holott ezek a készülékek már a tűz kezdeti fázisában jeleznek, amikor még van lehetőség a lángokat eloltani, vagy kimenekülni és a tűzoltókat hívni. A lakástüzek áldozatai leggyakrabban egyedül élő idős emberek, ezért idős hozzátartozóinkhoz érdemes olyan füstérzékelőt vásárolni, amely nemcsak hangjelzést ad, hanem a rokonok okostelefonjára is küld jelzést - hívja fel a figyelmet a katasztrófavédelem.

Idén az első háromnegyedévben 778 alkalommal riasztották a tűzoltókat szén-monoxid miatt; 92 ember szenvedett mérgezést, 6 ember életét már nem lehetett megmenteni.

Szén-monoxid nem csak gázkészülékek működtetése közben keletkezhet. Valamennyi nyílt lánggal működő eszköz esetén fennáll a szén-monoxid fejlődésének az esélye akkor, ha nem megfelelő a levegő-utánpótlás. Ez független attól, hogy fával, gázzal, vagy szénnel fűtünk. Ezen eszközök használatakor gondoskodni kell az állandó és automatikus szellőzésről. Nem elég olykor szellőztetni, légbevezetőt kell az ablakba szerelni. Érdemes otthonra szén-monoxid-érzékelőt is vásárolni, és azt a fűtőeszköztől egy-másfél méterre, fejmagasságba elhelyezni. A lejárt szavatosságú szén-monoxid-érzékelőt le kell cserélni – figyelmeztetett Mukics Dániel.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Kijózanító számok a magyarországi lakástüzekről – Mukics Dániel
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást