Nyitókép: Forrás: Wikipédia

Jócskán visszavágta működését a Wizz Air Debrecenben

Infostart
2024. október 3. 13:05
Az már ismert volt, hogy Róma teljesen kikerül a kínálatból, de most az is kiderült, hogy más útvonalaktól is búcsúznak.

A Wizz Air júliusban bejelentette, hogy október 27-től Budapestre helyezi át a Debrecenben állomásoztatott bázisgépét, majd nemrég az is kiderült, hogy október 26-án indul majd utolsó járata Debrecenből Rómába (igaz, az eredetileg közöltnél néhány héttel később. Mindezek után a vármegyei lap arra volt kíváncsi, milyen útvonalak maradnak elérhetőek a cívisvárosból a légitársaságnál. A haon.hu cikke szerint a jelenlegi 7 úti célból csak 1 marad meg a kínálatban.

Idén a Wizz Air 7 útvonalon összesen heti 18 járatot üzemeltetett Debrecenből: egész évben elérhető volt London-Luton, Eindhoven, Isztambul, Róma-Fiumicino és Lárnaka, idén nyáron a kínálat Burgasszal és Antalyával egészült ki. "A légitársaság folyamatosan figyelemmel kíséri a járatok teljesítményét, a következő időszak menetrendjét ennek figyelembe vételével is tervezi meg. A rendelkezésre álló kapacitás tudatában a Wizz Air úgy döntött, hogy

a március végéig tartó téli menetrendi időszakban a londoni járat fog továbbra is közlekedni"

– válaszolt arra a kérdésre a Wizz Air, miért döntöttek több járat felfüggesztése mellett.

A légitársaság kiemelte: 2025 nyarán válik ismét elérhetővé Burgasz és Lárnaka. Egyéb úti célokról nem szólt a tájékoztatás.