Nyitókép: MTI/Bruzák Noémi

Karácsony Gergely lépett a helyettese ügyében: Kiss Ambrusból főigazgató lesz

Infostart / InfoRádió - Várkonyi Gyula
2024. szeptember 30. 12:45
Kiss Ambrus eddigi főpolgármester-helyettes keddtől a Főpolgármesteri Hivatal főigazgatójaként látja el eddigi feladatát, amelyhez minden jogi felhatalmazást megkap – mondta Karácsony Gergely főpolgármester az InfoRádióban.

Ahogy arról az Infostart is beszámolt, Karácsony Gergely hétfő reggel a Facebookon bejelentette, tekintettel a pártpolitikai helyzetre nem jelöl főpolgármester-helyettest. "Nem tudok békejobbot nyújtani, ha éppen le akarják vágni a jobb kezemet, és meg akarják alázni azokat az embereket, akik miatt ez az önkormányzat még talpon áll, akik az elmúlt időszakban elképesztő szakmai és emberi helytállásról tettek tanúbizonyságot" – fogalmazott a főpolgármester. Szerinte "a Fővárosi Közgyűlésben sajnos a pártpolitika felülírja a város érdekeit, ezért értelmes kompromisszum híján egyetlen főpolgármester-helyettes megválasztására sem" tesz javaslatot.

Pénteken alakul meg az új Fővárosi Közgyűlés, miután kedden, október elsején kezdődik az új önkormányzati ciklus. Budapesten politikai patthelyzet van, Karácsony Gergely mögött nincs többség, így helyettest is csak úgy tudna jelölni, ha ehhez más frakciók támogatását is meg tudja szerezni. Mivel ebben az elmúlt hónapokban nem járt sikerrel, ezért választott más megoldást.

"Én ma a vezetői értekezleten azt mondtam a Főpolgármesteri Hivatal munkatársainak, hogy október elsejével keddi nap lesz, magyarán nem változik semmi, mindenki dolgozik tovább. Kiss Ambrus általános helyettes, aki eddig koordinálta a Főpolgármesteri Hivatal és a közgyűlés munkáját, ugyanezt a feladatot fogja ellátni a Főpolgármesteri Hivatal főigazgatójaként. Ehhez minden jogkört meg tud kapni egy főpolgármesteri döntéssel" – jelentette be az InfoRádióban a főpolgármester.

A közgyűlésnek ettől függetlenül helyettest kellene választania, ha ezt nem teszi meg, akkor a budapesti főispán nevez majd ki valakit, de Karácsony Gergely szerint ennek a helyettesnek a politikai súlyát az határozza majd meg, hogy kinevezés révén szerzi a mandátumát. "Az, hogy lesz-e valaki, aki főpolgármester-helyettesként dolgozik, az elkövetkező hetek, hónapok döntésénél múlik. Én nagyon hiszek abban, hogy a közös munka meghozza majd azt a bizalmat, ami most láthatóan hiányzik a közgyűlés frakciói között" – tette hozzá.

Karácsony Gergely arról is beszélt, hogy az előre hozott választást nem tartja reális veszélynek, mert ez valójában szerinte egyik politikai szereplőnek sem érdeke, és mivel a városnak sem érdeke, ezért ő sem támogatja.

"Vicces helyzet, hogy itt van egy csőd szélén álló önkormányzat, amit minden eresztékében kivéreztetnek. Borzasztó kihívásokkal nézünk szembe, és akkor ezek a politikai hatalmi játszmák tényleg a politikai óvoda szintjére süllyednek. Én ettől ezzel együtt sem félek" – mondta Budapest újraválasztott főpolgármestere.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Karácsony Gergely lépett a helyettese ügyében: Kiss Ambrusból főigazgató lesz
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást