Nyitókép: MTI/Kiss Dániel

Kovács Antal: egy árvíz nem okozhat problémát az atomerőműnek

Infostart / InfoRádió - Herczeg Zsolt
2024. szeptember 23. 16:20
A Paksi Atomerőmű kommunikációs igazgatója egyebek mellett azt is elmondta az InfoRádióban, hogy ez az egyik legbiztonságosabb nukleáris áramtermelő egység egész Európában.

Tervezésénél fogva nincs kitéve az árvíz veszélyének a Paksi Atomerőmű, mondta az InfoRádióban Kovács Antal, a létesítmény kommunikációs igazgatója.

"A valaha volt legmagasabb dunai vízszinthez képest még három méterrel feljebb van az a gát, ami védi az atomerőművet, és ennél a gátnál is jóval feljebb található az atomerőmű egész épületrendszere, a berendezései" - hangsúlyozta. A mostani árvíznél is csak figyelőszolgálatot működtettek a vízügy és az erőmű tűzoltó kollégái, akiknek a korábbiakhoz képest csupán annyival volt több a feladatuk, hogy gyakrabban kellett eltávolítani az uszadékfákat a zsilipek körzetéből.

"A zsilipeket, amik a Dunával vannak összeköttetésben, illetve a gátat is folyamatosan figyeljük, bár itt annyira masszív a védmű, hogy különösebb feladatot nem igényel az árvízi védekezés, csak folyamatos felügyeletet" - tette hozzá az erőmű kommunikációs igazgatója. Az ár annyira volt magas, hogy épphogy elérte a másodfokú készültséget, a harmadik szintjét meg sem köztelítette.

Egyúttal megerősítette, hogy

a Duna rendkívüli áradása ellenére is biztonságos a paksi atomerőmű, energiatermelése folyamatos és nincs semmilyen veszélyben.

Kovács Antal azt is felidézte az InfoRádióban, hogy a fukusimai baleset után az Európai Unió egy úgynevezett stressztesztet végeztetett az összes uniós atomerőműben. Azt vizsgálták, hogy a létesítmények mennyire ellenállóak egy váratlan természeti csapással szemben.

"Nálunk a cunami szóba sem jöhet, de egy árvíz már elvben veszélyt jelenthetne. Azonban kiderült, hogy Paks az összes európai blokk közül az egyik legjobb. Egy árvíz nem okozhat problémát a paksi atomerőműnek" - szögezte le Kovács Antal.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Kovács Antal, a Paksi Atomerőmű kommunikációs igazgatója
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást