Nyitókép: Facebook/Verőce hivatalos oldala

Verőcén most már a „hátulról támadó” víz ellen is védekeznek

Infostart / InfoRádió - Herczeg Zsolt
2024. szeptember 20. 12:25
Verőcén megépült a védmű, a Duna hamarosan tetőzik a településen – mondta az InfoRádióban a polgármester. Grauszmann György azt kéri, hogy turisták ezen a héten ne menjenek a Dunakanyarba.

"Várjuk a tetőzést, ami órákon belül be fog következni. Jelen pillanatban még 12-15 centimétert várunk, úgy érezzük, hogy minden oldalról fel vagyunk készülve és meg tudjuk védeni a településünket" – mondta az InfoRádióban péntek délelőtt Grauszmann György, Verőce polgármestere.

"2013-ban meglepődtünk egy picit, mert a soha nem látott magas, eddigi legnagyobb vízállásnál hátulról támadott a Duna bennünket, az a víz, ami átfolyt a 12-es számú főúton a Duna felől. Ezt a hibát most már nem követtük el, megépítettük hátulról is az árvízvédelmi gátat. Úgy tűnik, hogy talán nem lesz rá szükség, de ha több napon át tartó, hosszabb lefolyású lesz az apadás, akkor átázhat a talaj, ezért nem bíztuk a véletlenre, megépítettük" – idézte fel a településvezető.

Megköszönte az összefogást, mert csak ezáltal lehet megmenteni a települést a katasztrófahelyzettől. Mint mondta, nagyon sokan segítettek, a katasztrófavédelem, a vízügy, a honvédség mellett a helyi önkéntesek is. Utóbbiak közül volt, aki zsákot töltött, valaki teherautóval hordta a homokot, más palacsintát sütött, szendvicset készített – mindenki "odatette magát", amiért a polgármester is nagyon hálás.

Verőce környékén több utat lezártak, így a 12-es számú főút sem járható Verőce és a váci körforgalom között. Katalinpuszta felé lehet kerülni a 2-es számú főúton keresztül, de mindenkit kértek csütörtökön, hogy aki teheti, használja inkább a vonatot. Grauszmann György elmondása szerint ezt nagyon sokan be is tartották, péntekre a töredékére csökkent a dugó Verőcén és a 12 103-as számú bekötőúton. A 2-es út felé is érezhetően csökkent a forgalom. Azt kérik az autósoktól továbbra is, hogy ne mostanra tervezzék például a nagy bevásárlást, igyekezzenek minél kevesebbet közlekedni a járművükkel.

A polgármester arról is beszélt, hogy a turisták ne menjenek ezen a héten a Dunakanyarba.

"Az Árpád út, ami a 12-es számú főút verőcei szakasza, sétálóutcává vált a tegnap este folyamán. Meg fogjuk tudni védeni, nem kerül víz alá, de óriási látványosság lett a Duna magas vízállása. Nagyon sokan sétálgattak Verőcén este, lejöttek, megnézték, kérdezték, mit tudnak segíteni. Éjszaka ügyeletben voltak, figyelték a vizet, ez nagyon-nagyon jól esik. De turisták, ha lehet, akkor ne jöjjenek a Dunakanyarba. Nem férnek oda – pláne Kismaroson, Nagymaroson – azokhoz a területrészekhez, amiket elöntött a víz, mert a katasztrófavédelem, a polgárőrség, a rendőrség lezárja ezeket a területeket. Tehát arra kérünk mindenkit, hogy ne ez legyen turisztikai célpont a hétvégén" – fogalmazott Grauszmann György.

Verőcén mintegy négyezren laknak. A szakemberek és a védekezésben részt vevők fel vannak készülve, ezt látva a lakosság is megnyugodott.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Verőce, Grauszmann György polgármester
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást