Nyitókép: MÁV

Újra lehet vonatozni Bécsbe

Infostart
2024. szeptember 18. 07:04
Van olyan vonal, ahol már közlekednek a szerelvények.

Az osztrák vasúttársaság (ÖBB) ma hajnaltól ismét fogad egyes vonatokat a hegyeshalmi határállomáson keresztül. Ennek köszönhetően hajnaltól már közlekedhetnek az EuRegio-vonatok Győrből Bécsbe és Bécsből – Bruck an der Leitha állomáson át Győrig teljes útvonalon. A GYSEV szerint a mai üzemkezdettől a Sopron–Wiener Neustadt vasútvonalon újra közlekednek a vonatok – írja a MÁV a közleményében.

A railjetek, a bécsi EuroCityk és a Kálmán Imre EuroNight további intézkedésig csak Hegyeshalomig közlekednek, illetve onnan indulnak Budapest felé. A Keleti pályaudvar és Hegyeshalom között közlekedő nemzetközi vonatok a fennakadás végéig helyjegy váltása nélkül is igénybe vehetők.

Győri vagy hegyeshalmi átszállással biztosított az eljutás Bécsig, illetve Bécs felől Budapestig, azonban hosszabb eljutási idővel kell számolni.

A Salzburg felé lévő állomások még nem érhetők el vasúton. A heves esőzések és az árvízhelyzet miatt Ausztriában továbbra is lehet járatkimaradásokra, fennakadásokra és késésekre számítani.