Nyitókép: Infostart

Félelmetes szél csap le a Balatonra

Infostart
2024. szeptember 13. 05:00
Viharos napok jönnek a tónál, nemcsak a víz és a levegő hűl le, de akár 100 km/órás szél is lehet.

A forró és száraz augusztust követően egy ciklon hatására viharos idővel köszönt be az ősz. Az első, markánsabb vihar már csütörtökről péntekre virradóan eléri a Balaton térségét, ekkor az éjszaka második felében a Balaton nyugati felében 80-90 km/órás, majd reggelre helyenként 100 km/órás széllökések is előfordulhatnak északnyugati irányból. És ezzel még nem lesz vége – tudta meg a HírBalaton Horváth Ákostól, a siófoki obszervatórium vezetőjétől.

A meteorológus tájékoztatása szerint a szélhez csapadék is járul, amelynek következtében a „vízszintesen hulló” eső komolyabban át tudja áztatni a kitett partszakaszokat vagy épületek falait.

Pénteken a szél és eső mellett a legmagasabb nappali hőmérséklet sem emelkedik 11-12 fok fölé a térségben. Szombaton délelőtt, amikor a számítások szerint a Balaton felett lesz a ciklon központja, egy kicsit gyengül a szél és az eső is elállhat, de ekkor a légkör csak lélegzetet vesz a következő viharhoz. Szombat estétől a ciklon hátoldalán ismét viharos, 100 km/órát elérő vagy meghaladó szél és ezzel együtt jelentős csapadék várható, vagyis – a jelenlegi számítások szerint – szombatról vasárnapra lesz a legerősebb a vihar. Vasárnap a déli óráktól kezd érezhetően gyengülni a szél.

A vihar várhatóan számos fakitörést, vezeték szakadást és akár épület károkat is okozhat a Balaton térségében. A déli part kikötőiben érdemes lesz a hajókat alaposan rögzíteni – tanácsolja a meteorológus.