Nyitókép: Facebook/Orbán Viktor

Jön a békeköltségvetés, emelik a béreket és a családtámogatásokat, közölte Orbán Viktor - a nap hírei

InfoRádió
2024. szeptember 8. 21:10
. Szerbiában a férfiaknak kötelező, a nőknek önkéntes alapú lenne a sorkatonai szolgálat.

Jön a békeköltségvetés, emelik a béreket és a családtámogatásokat - írta Orbán Viktor Facebook-oldalán. A kormányfő közölte, a békeköltségvetés középpontjában az áll, hogy 2025-ben Magyarországon 3-5 százalékos legyen a gazdasági növekedés. Kifejtette, hogy az egészségügyben elindították a béremelést, ahogy a tanároknál is, amit jövőre folytatnak. Hangsúlyozta azt is, hogy a magas infláció miatt emelni kell a családtámogatásokat.

Egy kültéri lámpánál keletkezett elektromos zárlat okozhatta a tüzet a miskolctapolcai barlangfürdőben. Ezt állapította meg az előzetes tűzvizsgálat. A barlangfürdő terápiás részlegében felcsapott lángok átterjedtek a főépület tetőszerkezetére is. A tűzeset során senki nem sérült meg. Miskolc még regnáló és új polgármestere ígéretet tettek a fürdő újjáépítésére, amihez állami segítséget is kértek.

Sikerült eloltani a tűzoltóknak a lángokat Csönge külterületén, ahol 400 hektáron égett az aljnövényzet és az erdő. A tűz megfékezésén 4 vármegye hivatásos, önkormányzati és önkéntes tűzoltói dolgoztak. Az oltásba a Magyar Honvédség egy speciális helikopterét is bekapcsolódott.

A Lázár János által ígért 6 ezer milliárdos, 10 éves vasútfejlesztési program Brüsszel miatt nem fog megvalósulni. Ezt a választ kapta a kormányzattól a kérdésére az LMP parlamenti képviselője. Bakos Bernadett a Facebook-oldalán elmondta: hiába kezdeményezte az építési és közlekedési miniszter rendkívüli parlamenti bizottsági meghallgatását, azt a testület fideszes elnöke nem támogatta.

Már zajlik a napraforgó és a kukorica betakarítása. Az agrártárca szerint a kukoricánál az elmúlt 15 év harmadik legalacsonyabb termése várható, de fedezi a hazai igényeket. A műholdas adatok alapján látszik, hogy a nyári aszály nemcsak Magyarországot, de az egész délkelet-európai régiót felperzselte. A legtöbb aszálykárt Békés vármegyében jelentették be.

Maguknál tarthatják a mobiltelefont az 1-es típusú cukorbetegséggel élő gyerekek az iskolában is - írta a miniszterelnök főtanácsadója a közösségi-oldalán. Nyitrai Zsolt ismertetése szerint az iskolákban több mint 3 ezer, 1-es típusú cukorbetegséggel élő tanuló kezdte meg a tanulmányait.

Magyarország a díszvendége az egyik leghíresebb kínai gazdasági vásárnak, amelyet a napokban Hsziamen városában tartanak. Magyar Levente külügyi államtitkár megnyitó beszédében elmondta, jövőre a város közvetlen légi összeköttetésbe kerülhet Budapesttel.

Száz százalékos vámot vetne ki győzelme esetén Donald Trump azokra az országokra, amelyek a kétoldalú kereskedelmi ügyleteknél elhagyják a dolláralapú elszámolást. Az amerikai republikánus elnökjelölt a erről wisconsini nagygyűlésén beszélt. Kína, India, Brazília, Oroszország és Dél-Afrika egy tavalyi csúcstalálkozón is tárgyalt a dollármentesítésről.

Hat ukrajnai frontszakasz közül 4-en orosz előretörésről számolt be az orosz védelmi minisztérium. Az orosz hadijelentés szerint ukránok az augusztus 6-án indított támadás során több mint 11 ezer embert, 87 harckocsit, 42 gyalogsági harcjárművet, 74 páncélozott személyszállító és 624 páncélozott harcjárművet veszítettek.

Tiltakozik a román külügyminisztérium, miután az Ukrajna elleni támadás során egy orosz drón megsértette az ország légterét vasárnap éjjel. Megerősítették, hogy F-16-os vadászgépeket riasztottak a légtérsértés miatt, valamint kutatást indítottak a drón roncsai után.

Szerbiában a férfiaknak kötelező, a nőknek önkéntes alapú lenne a sorkatonai szolgálat - közölte a szerb köztársasági elnök. Aleksandar Vucic ismertetése szerint a férfiaknak 75 napos katonai szolgálatot vezetnének be. Hozzátette: pénzügyi juttatást is kapnának a katonák a kaszárnyákban töltött idejük alatt.

Lezárt két határátkelőt Koszovó és Szerbia között korábban a pristinai kormány. Korábban a határ szerbiai oldalán élők egy csoportja blokád alá vonta az odavezető utakat, és nem engedte át a koszovói dokumentumokkal rendelkezőket. A határátkelők már újra használhatók.

Spanyolországba menekült Venezuela korábbi ellenzéki elnökjelöltje, Edmundo González és politikai menedékjogot kért Madridtól. A politikus ellen elfogatási parancs volt érvényben. Az Európai Unió kül- és biztonságpolitikáért felelős uniós főképviselő közleményben követelte, hogy a venezuelai hatóságok vessenek véget az ellenzék és a civil társadalom tagjai elleni elnyomásnak.

Egy Jordániából teherautóval érkező terrorista lelőtt 3 izraeli alkalmazottat az Allenby-hídnál lévő határátkelőnél. A merénylőt a biztonságiak agyonlőtték - jelentette az izraeli hadsereg. A jordániai hatóságok közölték, hogy kivizsgálják az esetet. Az Iszlám Dzsihád terrorszervezet üdvözölte az akciót.

A Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon Pedro Almodóvar filmje, a The Room Next Door nyerte el az Arany Oroszlán-fődíjat. A spanyol rendező most díjazott alkotása pályafutása első angol nyelvű filmje.