Nyitókép: police.hu

Jelentős változások jönnek szeptembertől az autós közlekedésben

Infostart
2024. szeptember 3. 05:30
Demonstratív közlekedésbiztonsági ellenőrzésbe kezd országszerte a rendőrség és a polgárőrség.

Híven az évtizedes hagyományokhoz a tanév első napján a rendőrség és a polgárőrség megszállja az óvodák és az iskolák környékét. Mint azt Berzai Zsolt alezredes, az ORFK balesetmegelőzési osztályvezetője, az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság főtitkára a kozlekedesbiztonsag.kti.hu elmondta: a tervek szerint egy hónapon át, október első napjaiig tartják fenn a fokozott ellenőrzést a tanintézetek környékén és az oda vezető utakon.

A több évtizedes tapasztalatok szerint a szünet utáni első hetek a legveszélyesebbek a gyermekekre az utakon – legalábbis ott, ahol nem vigyáznak rájuk, és nem intik (kényszerítik) körültekintőbb közlekedésre a felnőtteket. Ezért tart már évek óta tanévkezdési akciókat a rendőrség, amikor immár hagyományosan sok ezer polgárőrrel közösen gyakorlatilag megszállják az iskolák környéki utakat.

Minden évben azt hangsúlyozzák a rendőrség illetékesei, hogy a demonstratív jelenlétükkel csupán jelezni akarják a gépjárművezetőknek – és a többi felnőtt közlekedőnek is –, hogy elkezdődött a tanév, emiatt bizonyos útvonalakon megváltozhat a közlekedés dinamikája, a forgalom sűrűsége, és így tovább. Ezért, hajtsanak lassabban, a megszokottnál (s az előírtnál) kisebb sebességgel közelítsék meg a kijelölt gyalogos-átkelőhelyeket; közlekedjenek úgy, mintha egy idegen városban járnának, ahol nem ismerik a forgalom sajátosságait, a helyi szokásokat, nem tudják merre van az iskola, az óvoda és azok a létesítmények, amelyek környékén nagyobb gyalogos, kerékpáros és gyermekforgalomra kell számítani; figyeljenek jobban az iskolák környékén a kereszteződésekben ott is, ahol nincs zebra, gondoljanak arra, hogy sok egészen kisiskolás (elsős, új közlekedő, mondhatnánk) is feltűnik az utakon, a kereszteződésekben; olyan apróságok, akik még korántsem magabiztos közlekedők, és nemcsak a szabályokat nem ismerik, az utat sem, ami az iskolába vezet; számoljanak azzal, hogy a tanintézetekhez vezető utakon mostantól jelentősen megnő nemcsak a gyalogos, hanem a kerékpáros, elektromos rolleres forgalom, és hogy a 12 évesnél fiatalabb gyermekek és az őket kísérő felnőttek kerékpározhatnak a járdán is; készüljenek fel rá, hogy bár a gyalogos-átkelőhelyhez érve le kell szállniuk a bicikliről, a felnőtteknek és a gyerekeknek egyaránt, ezt sokan nem teszik meg – és korántsem csak a gyerekek. Ezért tanácsos eleve számolni azzal a lehetőséggel, hogy egyszer csak áthajt valaki a zebrán; készüljenek fel lélekben arra is, hogy egy ideig a gyerekek még fejben nyaralnak, nem akklimatizálódtak, a nyári élmények hatása alatt állnak, azaz szertelenebbek, figyelmetlenebbek; nemcsak most, egész évben számítani kell arra, hogy sok gyerek közlekedik – gyalog, rollerrel, kerékpárral – „zombi üzemmódban”, azaz a külvilág zaját teljesen kizáró fül- vagy fejhallgatóval hangos zenét hallgatva. Ők nem mindig néznek körül mielőtt lelépnek az úttestre. Sőt, általában nem néznek körül és emiatt nem egy halálos baleset is történt már az elmúlt években.

Berzai Zsolt elmondta: a tanévkezdésre időzített hagyományos közlekedési és bűnmegelőzési akció célja elsősorban a balesetmegelőzés. Felhívni mind a gyalogosok, mind a járművekkel közlekedők figyelmét arra, hogy új helyzet van: Vége a nyári szünetnek, egyes utakon újra sokkal nagyobb gyalogos és kerékpáros forgalomra kell számítani. Megnő a kockázata annak is, hogy a buszokról leszálló gyerekek, a jármű elől vagy mögül, hirtelen (és kellő körültekintés nélkül) lépnek majd az úttestre.

Ez nem jelentheti és nem is jelenti azonban azt, hogy szeptemberben mindent meg lehet úszni rendőri figyelmeztetéssel. Azoknak a közlekedőknek, akik számára a rendőrök, polgárőrök puszta jelenléte nem bír kellő visszatartó erővel, számítaniuk kell a szankciókra is.