Nyitókép: dkp.hu

Nem nyomoz a rendőrség a DK feljelentése ügyében

Infostart
2024. augusztus 24. 11:50
A párt szerint hivatali visszaélés volt az ÁSZ-büntetés behajtása, a rendőrség nem lát okot a vizsgálatra.

Visszautasította a Budapesti Rendőr-főkapitányság a Demokratikus Koalíció hivatali visszaélés gyanújával tett feljelentését, amelyet a pártra az Állami Számvevőszék által kiszabott 43,5 millió forintos büntetés miatt tettek.

A DK közlése szerint az állami támogatás elvonásával együtt közel 90 millió forintot vontak el az ellenzéki pártól. Azt írják: "még az ÁSZ saját határozata sem jogosított fel az állami támogatás csökkentésére".

A Demokratikus Koalíció továbbra is állítja: soha nem kért, soha nem kapott és soha nem használt fel külföldről származó pénzügyi támogatást, sem a 2022-es kampányidőszakban, sem máskor.

Az Állami Számvevőszék februárban tette közzé a 2022. évi országgyűlési képviselő-választási kampányra fordított pénzeszközök elszámolásának ellenőrzéséről szóló részjelentését, amelyben azt állapította meg, hogy az ellenzéki összefogás pártjai 261,26 millió forint, külföldről származó tiltott támogatást fogadtak el a Mindenki Magyarországa Mozgalomtól.

A törvényi rendelkezések értelmében a tiltott támogatás összegét az ÁSZ felhívására 15 napon belül kell a központi költségvetés részére befizetni, ezzel egyidejűleg a párt központi költségvetésből juttatott támogatását a tiltott támogatás összegével csökkenteni kell.

Ennek alapján pártonként 43,5 millió forintot kellett (volna) visszafizetniük az érintett pártoknak, és az ÁSZ a büntetéssel megegyező összeget tart vissza az adott pártnak járó állami támogatásból, vagyis a tényleges büntetés pártonként 87 millió forint.

Az ellenzéki pártok vitatták a határozat jogosságát.