Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Ötmilliárd forintos pályázatot hirdettek a Balatonnál

Infostart
2024. augusztus 22. 18:54
Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter jelentette be a szolgálati lakások kialkítását.

Videóüzenetében Navracsics Tibor elmondta, a Balaton Fejlesztési Tanács összesen ötmilliárd forintos keretösszegben hirdetett pályázatot a Balaton környéki települések számára szolgálati lakások kialakítására.

"Számomra külön öröm, hogy a választókerületből két település, Badacsonytomaj és Szigliget is sikerrel szerepelt, már az első fordulóban" – mondta a miniszter.

Mint fogalmazott, Badacsonytomaj egy csaknem 50 millió forintos pályázatot tud megvalósítani 29 millió forintos támogatással, míg Szigliget egy 40 millió forintos beruházást valósít meg 24 millió forint támogatással.

„Mindkét beruházás egy orvosi szolgálati lakás kialakítását célozza. Bízom abban, hogy a Balatoni Fejlesztési Tanács segítségével a két település vonzóbbá tudja tenni a saját egészségügyi ellátását fiatal szakemberek számára is” – tette hozzá.