Nyitókép: Pixabay

Újabb fordulat a település központját átvágó vasútvonal ügyében

Infostart / MTI
2024. augusztus 20. 14:08
A Komló városát keresztülszelő vasúti pálya kiváltásának vizsgálatát és nem megszüntetését rendelte el az Építési és Közlekedési Minisztérium.

Mint írták, a Baranya megyei település korábbi és azóta újraválasztott vezetése azt kérte a minisztériumtól, hogy Komló városképi, gazdasági és ipari fejlesztési terveinek érdekében vizsgálja felül a település központján átvezető vasútvonal szükségességét, a vasúti területeket pedig adja át az önkormányzat részére. A település vezetője szerint a város szempontjából lényeges, hogy a vasút által elfoglalt, kihasználatlan területek igazi belvárosi hasznosítása megkezdődhessen.

Kiemelték,

a helyi általános iskola és óvoda mellett működő kődöntő működési engedélye 2026-ban lejár, ezután a jelenlegi pályaszakasz nem lesz használva.

Az önkormányzat az új kődöntő helyének figyelembevételével kérte a minisztériumtól a vasúti pálya módosításának vizsgálatát, döntés az ügyben azonban még nem született.

A minisztérium a közleményéhez csatolta Polics Józsefnek, Komló Fidesz-KDNP-s polgármesterének a szaktárcához írt levelét, amelyben a városvezető emlékeztetett, a bányászat idején a személyszállítás és a teherforgalom nagy kihasználtsággal működött a településen, ma azonban már csak a kőbánya szállít évente változó mennyiségű követ, fát pedig Mecsekjánosi megállóhelyről szállítanak. Az általános iskola és óvoda mellett lévő kődöntő önkormányzati működési engedélye 2026-ig, míg a közlekedés felügyeleti engedély 2032-ig szól.

"Komló város szempontjából lényeges, hogy a vasút által elfoglalt, kihasználatlan területek igazi belvárosi hasznosítása megkezdődhessen, ez egy nagyon összetett és komplex, mindenre kiterjedő folyamat lesz" - írta levelében a polgármester. Polics József megjegyezte, a cél az, hogy a belvárosi vasútállomástól a Mecsekjánosi megállóhelyig terjedő szakaszt megszüntessék és ezek a területek fejlesztési forrásokkal együtt az önkormányzat tulajdonába kerüljenek.

"A belvárosban így igazi belvárosi kialakítás kezdődhet, melynek eredményeképpen a Komló-Mánfa, illetve a Komló-Magyarszék összekötő úton a tervezéstől függően három vagy négy körforgalommal lehetne szabályozni az új belváros forgalmát" - fogalmazott a helyhatósági vezető, hozzátéve, a felszabadított új részeken szabadidős tevékenységhez használható, vagy az ipari parkhoz csatlakozó gazdasági területeket lehetne kialakítani, illetve egy külön beruházás keretében térségi kerékpárutat lehet fejleszteni.