Nyitókép: Facebook/Fővárosi Állat- és Növénykert

Jótékonysági akcióval és családi programokkal ünnepli 158. születésnapját a Fővárosi Állatkert

Infostart / InfoRádió - Zsámboki Zsolt
2024. augusztus 9. 12:30
Az évforduló alkalmából két nemrég érkezett barnamedve is „bemutatkozik” a vendégeknek. Hanga Zoltán, a Fővárosi Állat- és Növénykert szóvivője az InfoRádióban elmondta: karitatív akciójuk keretében tanszerek és plüssállatok felajánlását várják, melyeket a rászoruló családok gyermekei mellett a Baleseti Intézet Gyermektraumatológiai Osztálya kap meg.

Ma ünnepli megnyitásának 158. évfordulóját a Fővárosi Állat- és Növénykert, és ebből az alkalomból augusztus 9-től három héten át jótékonysági tanszer és plüss adománygyűjtést indít, valamint pénteken közönségprogramokkal és zenés rendezvényekkel is várja az érdeklődőket az intézmény.

A Fővárosi Állat- és Növénykert szóvivője az InfoRádióban elmondta: a programok már csütörtökön elkezdődtek a közönségtalálkozóval és a jótékonysági retrobulival, melyet az állatkert alapítványa szervezett. A kilátogatók olyan közismert, híres emberekkel találkozhattak, akik korábban jelképesen örökbe fogadtak egy-egy állatot. Az eseményen többek között megjelent Németh Kristóf színész, Csepregi Éva énekes és Szigeti Ferenc, a Karthago együttes frontembere is.

A csütörtök esti retropartit a Biodóm aulájában tartották, és Hanga Zoltán elmondása szerint nagyon sokan összegyűltek, hogy tánccal, énekléssel ünnepeljék az állatkert fennállásának 158. évfordulóját. Emlékeztetett, hogy az intézmény 1866. augusztus 9-én nyitotta meg a kapuit, és ez a nap egyben a magyar állatkertek napja is. Hozzátette: az érdekes, változatos közönségprogramokon kívül

pénteken két nemrég érkezett barnamedve is „bemutatkozik” a vendégeknek.

A születésnappal egybeesik az állatkerti főszezon, amikor szinte minden nap tartanak valamilyen nagy érdeklődésre számot tartó programot, így például állatbemutatókat vagy látványetetéseket is. A születésnapra való tekintettel kibővítik a programokat, többek közt tematikus sétákon, kreatív kézműves foglalkozásokon vehetnek részt az érdeklődők, sőt egy izgalmasnak ígérkező családi keresőjáték is várja a vendégeket, ami az állatkert egész területére kiterjed.

Több szervezet is kitelepül a Fővárosi Állat- és Növénykertbe, a cukorbetegség korai felismerésével és megelőzésével foglalkozó Egy Csepp Figyelem Alapítvány például szűrővizsgálatokat tart, a Móra Könyvkiadó interaktív gyermekprogramokkal és meseolvasással készül, a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya pedig puzzle-lel, kvízjátékokkal, okosjátékokkal, képregények bemutatásával és sok más érdekességgel járul hozzá a tartalmas időtöltéshez.

A Fővárosi Állat- és Növénykert számára mindig fontos volt a jótékonykodás, és a születésnap alkalmából is indítottak egy karitatív akciót. Egészen augusztus 30-ig, az Állatkertek Éjszakájáig tart az adománygyűjtő program, melynek keretében tanszereket, plüssöket gyűjtenek. Az akciót a ZooTábor szervezőjével, a Játékmester Gyermekprogram Kft.-vel közösen szervezi az állatkert. Elsősorban füzetekre, színes ceruzákra, színes filctollakra, vízfestékre, egyenes vonalzóra vagy stiftes ragasztóra lenne szükség,

az összegyűlt tanszereket pedig a Nagycsaládosok Országos Egyesületén keresztül juttatják el a rászoruló családok gyermekeinek.

Már nem használt, de jó állapotban lévő és tiszta plüssfigurákat is fel lehet ajánlani, amiket a Dr. Manninger Jenő Baleseti Központ (Baleseti Intézet) Gyermektraumatológiai Osztálya kap meg. Az adományok gyűjtőhelye az állatkert körhinta melletti kapujánál (Állatkerti krt. 14.) van, a jelzett három héten át tartó időszakban minden nap nyitvatartási időben várják az adományokat.

A részletes születésnapi programot az állatkert weboldalán lehet megtekinteni.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Jótékonysági akcióval és családi programokkal ünnepli 158. születésnapját a Fővárosi Állatkert
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást