Nyitókép: Unsplash

Rokonai az ágyhoz kötve, kiszáradva találtak egy idős embert a várpalotai magánkórházban

Infostart
2024. július 31. 08:05
A család az ügyeletes orvost sem tudta elérni a beteglátogatási idő alatt, holott a Szent Donát Kórház emelt szintű ellátást ígér a havidíjért. A főigazgató teljes körű vizsgálatot indított.

A várpalotai Szent Donát Kórházban emelt szintű ápolás és állandó szakorvosi ügyelet ígéretével kérnek el a bent fekvőktől havonta 440 ezer forintot - számol be róla az RTL Híradó.

A csatornának azt nyilatkozta egy idős férfi hozzátartozója, hogy látogatási időben rokonuk mindkét keze és lába ki volt kötve, mozdulni sem tudott, nemhogy folyadékot fogyasztani. Az ápolók magyarázata szerint azért kötözték ki a nyilatkozó apósát, mert az el akart menni a kórházból. A hozzátartozó szerint ugyanakkor a férfi képtelen lett volna saját erejéből elhagyni az intézményt.

A család kérésére eloldozták a férfi kezét, de addigra már nagyon kiszáradt. Orvossal nem volt alkalmuk egyeztetni a történtekről, pedig szerintük ez a beteg állapota miatt is fontos lett volna. Elmondása szerint több ápolónőt is felhívtak, de minden alkalommal azt a választ kapták, hogy nincs orvos, annak ellenére, hogy 300 beteget ápolnak a kórházban.

A csatornának megszólaló hozzátartozó elmondása szerint délután 2-től 5-ig nem sikerült kapcsolatba lépniük az ügyeletes orvossal, aki a nővérek szerint nem is volt a kórházban. Este 8-ig kellett várniuk, amikor telefonon közölték velük, hogy rokonukat nem látta orvos, a miértre viszont nem kaptak választ.

A csatorna az eseményekkel kapcsolatos kérdéseire az intézmény azt válaszolta: a főigazgató teljes körű vizsgálatot rendelt el, de annak lezárultáig további nyilatkozatot nem kívánnak tenni.

(Nyitóképünk illusztráció.)