Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Újdonságot villantva előzné a Bolt az Ubert

Infostart
2024. július 24. 10:41
A Bolt több helyen megkapta már, hogy az Uber applikációja hatékonyabb és versenyképesebb.

Akár 15 százalékkal rövidülő utazási időket remél a Bolt attól, hogy partnerségre lép a TomTommal, és a cég navigációs, közlekedési adatokat szolgáltató platformját választja a fuvarmegosztás és az ételkiszállítás világszintű működtetéséhez, az útvonal-optimalizáláshoz - írta az Economx.

Azokon a piacokon, amilyen a hazai is, különösen fontos lehet a technológiai háttér, hiszen befagyasztott árak mellett alapvetően meghatározhatja az ügyfél elégedettségét, hogy milyen gyorsan jut el A pontból B-be. A lapnak nyilatkozó források szerint Budapesten ma még megfér egymás mellett a Bolt és az Uber, hiszen az idei nemzetközi turizmus már a Covid előtti 2019-es rekordév lendületét idézi, az ősszel viszont nagy feszültség várható, amikor drasztikusan csökken az utasok száma. Mindkét cég elsősorban a külföldi turistákat célozza szolgáltatásaival, ők ugyanis azok, akik előszeretettel választják az angol nyelven elérhető applikációt a számukra ismeretlen helyi taxitársaságok rendszereivel szemben.

Az együttműködésnek globális hatása lehet a személyszállításban, miután a Bolt több mint 500 európai és afrikai városban működik, világszerte több mint 150 millió ügyféllel.