Nyitókép: Givaga/Getty Images

Ezek lettek Budapest új drogos "gócpontjai"

Infostart
2024. július 18. 06:26
A legendásan rossz hírű Hős utcából és a környékről eltávolított, gyakran hajléktalan kábítószerhasználók új helyeken telepedtek meg a fővárosban egy összegzés szerint.

Új területet kellett keresniük a hírhedt Hős utca "kitakarítása" után az ott tanyázó, zömében hajléktalan és szerhasználó csoportoknak. Az egyik ilyen tanyájuknak pedig az egykor szebb napokat látott Szentimrevárost szemelték ki, ami a XI. kerület patinás, régi polgári lakóhelye, a Móricz Zsigmond körtér és a Feneketlen-tó környéke - írja a magyarnemzet.hu a Drogkutató Intézet honlapján megjelent írás nyomán.

Téglásy Kristóf stratégiai igazgató szerint

az ide telepedő szerhasználókra az olcsó, elképesztően romboló és teljesen ellenőrizetlen dizájnerdrogok fogyasztása a jellemző.

Azt írják, az ott élők elmondása szerint a bedrogozott fiatalokból álló bandák erőszakosak, zaklatják a járókelőket, és nemrég egy férfit fényes nappal hátulról ütöttek le a körtéren, "csak úgy", erőfitogtatásból. A droghasználatról árulkodnak az eldobott tűk, és a fertőzésveszély is fennáll, mivel sokan nap közben is az utcán végzik a dolgukat, hátrahagyva a higiéniai problémákhoz vezető emberi ürüléket.

A másik ilyen új gócpont, amely szintén a Hős utca rendbetétele után alakult ki, a csömöri HÉV budapesti szakaszán található, mégpedig magukon a HÉV-szerelvényeken - írja a lap. Nagyobb csoportok utaznak ki Kerepesre, feltételezhetően ott találkoznak a dílerekkel, és hazafelé, illetve a Boráros tér irányába tartva a szerelvényen lövik be magukat. A használt fecskendőket szétszórják, odapiszkítanak a kocsikba és zaklatják az embereket - részletezik. Sok utas szerint a HÉV bizonyos napszakokban tele van alélt, ájult vagy hiperaktív, dühöngő drogosokkal. (Hasonló állításokra a rendőrség a közelmúltban reagált - cikkünk itt olvasható.)

A stratégiai igazgató leszögezte:

a szerhasználók nem ellenségek, mert azoknak, akik a drogfüggőség csapdájába estek, segítséget kell nyújtani, amihez viszont szükséges a beleegyezésük.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy ha nekik ez az élet megfelel, akkor joguk van a békés, szabályokat betartó polgárok nyugalmát, biztonságát, egészségét és gyermekeik fejlődését veszélyeztetni - teszi hozzá.