Nyitókép: Pixabay.com

Átadták Budapesten a Nobel-díjasok falát - fotó

Infostart
2024. július 17. 19:03
Magyarország büszke azokra a magyarokra, akik kiemelkedő teljesítményt értek el - jelentette ki Vitályos Eszter kormányszóvivő a Nobel-díjasok falának szerdai ünnepélyes átadásán.

Karikó Katalin Nobel-díjas kutatóbiológus, biokémikus és Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus, a CMF ügyvezető igazgatója 2023 decemberében kapta meg az elismerést. Portréjuk most egy fővárosi, Wesselényi utcai lakóház tűzfalára került fel.

A műalkotáson az olvasható, hogy "Magyarként, a tudomány élvonalában, az emberiséget szolgálva".

MTI/Szigetváry Zsolt

Az átadási ünnepségen Vitályos Eszter megjegyezte, ez a gondolat tökéletesen jellemzi mindkét tudós pályafutását, munkásságát. Emlékeztetett arra, hogy a két Nobel-díjas magyar tudós sorsában közös, hogy kistelepülésről indultak, Magyarországon tanultak, magyarul gondolkoznak és büszkék a magyarságukra. Magyarország pedig büszke azokra a magyarokra, akik kiemelkedő teljesítményt értek el - fogalmazott a szóvivő.

Ugyanezen a helyen korábban egy 1956-ot megidéző festmény volt, amely már nagyon megkopott, "meglátszott rajta az idő múlása". A most elkészült alkotás - a VII. kerületi Wesselényi utca 40. számú ház melletti falfelületen - már speciális festékkel készült, nem fog olyan hamar kopni.

Elhangzott, hogy a két Nobel-díjas látta a látványterveket, és "áldását adta" a projektre. A Nobel-díjasok Falának létrejöttét a magyar kormány támogatta. Kivitelezője a Színes Város Csoport, tervezője Csuth Péter.

(A nyitókép illusztráció.)