Nyitókép: Germán Vogel/Getty Images

Kész tárgyalni az EU-val az új iráni elnök

Infostart
2024. július 13. 16:45
Kihozná országát a nemzetközi elszigeteltségből.

Maszúd Peszeskján újonnan megválasztott iráni elnök egy szombaton megjelent véleménycikkben kifejtette: kész konstruktív párbeszédet kezdeni az európai országokkal, ugyanakkor a szemükre vetette, hogy visszavonták az atomkérdéssel kapcsolatos több kötelezettségvállalásukat.

Az elnökválasztás második, július 5-i fordulójában megválasztott 69 éves reformpárti politikus a tervek szerint július végén teszi le a hivatali esküt, hogy megkezdje négyéves mandátumát.

A nagy nemzetközi figyelem kísérte választás kampányában Maszúd Peszeskján megígérte, hogy kijuttatja Iránt az elszigeteltségből, "építő jellegű kapcsolatokat alakítva ki a világgal, így az európai országokkal.

A Tehran Times című angol nyelvű iráni napilapban szombaton megjelent cikkében a megválasztott elnök bírálta az Egyesült Államok 2018-ban történt kivonulását a három évvel korábban megkötött hétoldalú megállapodásból, amelynek célja az iráni atomprogram korlátozása volt a Teherán ellen elrendelt nemzetközi szankciók enyhítése fejében.

Maszúd Peszeskján emlékeztetett, hogy az amerikai kivonulás után az európai országok igyekeztek megmenteni a szerződést, és enyhíteni az amerikaiak által újból bevezetett szankciók hatását.

"Az európai országok azonban megtagadták valamennyi kötelezettségvállalásukat" - sajnálkozott a megválasztott elnök, aki ennek ellenére kész a konstruktív párbeszédre az európaiakkal, hogy normalizálják a kapcsolataikat.

Peszeskján szerint a két fél számos területen aknázhatná ki az együttműködést, ha "az európaiak félretennék az erkölcsi felsőbbrendűség érzését, és véget vetnének a minden apróságból szított válságoknak, amelyek sokáig aláaknázták a kapcsolatokat".

Az Egyesült Államokkal kapcsolatban, amelynek a szankciói súlyosan érintik az iráni gazdaságot, a megválasztott elnök kijelentette: Washingtonnak fel kellene ismernie a valóságot, és egyszer s mindenkorra megérteni, hogy Irán nem reagált és nem fog reagálni a nyomásgyakorlásokra.

Peszeskján "értékes stratégiai partnernek" nevezte Oroszországot, és közölte, hogy kész a továbbiakban is együttműködni Kínával.

A megválasztott elnök felszólította a szomszédait - Törökországot, Szaúd-Arábiát, Ománt, Irakot, Bahreint, Katart, Kuvaitot és az Egyesült Arab Emírségeket -, hogy erősítsék a kereskedelmi kapcsolataikat Iránnal.

Maszúd Peszeskján a májusban helikopter-balesetben elhunyt Ebrahim Raíszi utóda lesz.