Nyitókép: MTI/Lakatos Péter

Dúró Dóra büszke arra, hogy az ellenzéki oldalon a legtöbb képviselőjelöltet állították

InfoRádió
2024. június 9. 20:59
Az urnazárást követően bizakodóan nyilatkozott Dúró Dóra, a Mi Hazánk Mozgalom elnökhelyettese, aki szerint akár két képviselőjük is kijuthat az Európai Parlamentbe.

Duró Dórát, a Mi Hazánk Mozgalom elnökhelyettesét az exit poll adatok közül elsősorban a várható európai szövetségeseik eredményei érdekelték az urnazárást követően. Kiemelte a német AfD-t, amely a várakozások szerint a második legerősebb párt lett Németországban, és 17 mandátumot szerzett.

A politikus úgy fogalmazott: büszke arra, hogy az ellenzéki oldalon a legtöbb képviselőjelöltet állították az önkormányzati választásra, ami szerinte arról tanúskodik, hogy erős szervezeti háttérrel rendelkeznek, és olyan hálózatot tudnak maguk mögött, mint senki más az ellenzéki oldalon.

"Tettük mindezt úgy, hogy Magyarország legelhallgatottabb és legszegényebb pártja vagyunk, tehát sem külföldről hozzánk guruló dollárokból, sem közpénzből nem tudtunk kampányolni, hanem a képviselőjelöltjeink, polgármestereink a saját erőforrásaikat, pénzüket, energiájukat, idejüket mozgósították a kampányban, amire nagyon büszke vagyok" – mondta az elnökhelyettes.

A közvélemény-kutatásokkal kapcsolatban azt mondta, az utolsó felmérések 7 százalékot jósoltak nekik, ami előrelépés lenne a két évvel ezelőtti választási eredményhez képest is. Hozzátette, hogy két éve az országgyűlési választásokon alulmérték őket, ha most is ez történik, akkor nem elképzelhetetlen, hogy két képviselőjük is bejuthat az Európai Parlamentbe.

A Mi Hazánk Mozgalom, ha eléri az 5 százalékos küszöböt, Borvendég Zsuzsannát küldi az Európai Parlamentbe, róla azt mondta, szándékosan civilt választottak, akinek nem volt pártkötődése, hanem a történészi munkásságával bizonyította a nemzeti elkötelezettségét, és feltárta azokat a globális hálózatokat, azoknak a működését, amelyek Magyarország kifosztásában évtizedeken keresztül részt vettek és ma is részt vesznek.

Dúró Dóra abban is reménykedik, hogy polgármesteri székeket is tudnak nyerni.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Mi Hazánk - Dúró Dóra
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást