Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Kínai média: újraindul a Budapest–Belgrád vasútvonal építése

Infostart
2024. május 13. 16:44
Hszi Csin-ping budapesti tárgyalásai után jelentek meg az erről szóló hírek, amelyekben az is szerepel, higy tavaly szeptemberben leálltak a munkálatok.

Újraindultak a vágányépítési munkálatok a Budapest–Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszán, miután a kínai-magyar építőcsapat tavaly szeptemberben leállította azokat – írja a kínai állami China Global Television Network május 9-i cikke. A Telex cikke szerint azt is közölték, hogy a projektnek meg kell felelnie az EU által szabványosított biztonsági rendszernek, és a hír, hogy az építkezés folytatódik, azt jelentheti, hogy az ezzel kapcsolatos problémákat megoldották.

A cikk szerint tavaly szeptember állt le a beruházás, amelynek tervei 2014-re nyúlnak vissza. A projekt nagyobb részét, 85 százalékát kínai hitelből finanszírozzák, és a tervek szerint alig két és fél órára csökkentené az utazási időt a két főváros közötti 350 kilométeres vonatúton, de a vasútvonal fontos része lenne a kereskedelmi forgalomnak is.

Korábbi lapinformációk szerint a magyarországi építkezés folytatásáról már tavaly októberben is tárgyalt Pekingben Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Hszi Csin-ping kínai államfő, de az Építési és Közlekedési Minisztérium akkor is azt közölte, hogy a Budapest–Belgrád projekt magyarországi szakaszán a vállalkozói konzorcium „ütemezetten és folyamatosan végez kivitelezési munkálatokat”.

Most május 8-án Budapestre látogatott Hszi Csin-ping, ismét tárgyalt Orbán Viktorral, és május 9-én elkezdtek megjelenni a Budapest-Belgrádról szóló hírek a kínai állami médiában. A China Global Television Network cikke után május 10-én a China Focus a Facebook-oldalán ezt írta: "Folytatódik a vágányépítés a Budapest–Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszán", és azt is hozzáteszik, hogy ez kedvező hír azok után, hogy a munkálatok leálltak 2023 szeptemberében.