Nyitókép: Dragon Claws/Getty Images

Újabb jelölt lépett vissza a főpolgármesteri címért folyó küzdelemből

Infostart
2024. május 3. 13:50
Tíz kihívója maradt Karácsony Gergelynek.

Ferenczik József, az Új Magyar Birodalmi Mozgalom főpolgármester-jelöltje csütörtök késő este egy közleményt adott ki, amely szerint visszalépett a küzdelemből. Súlyos vádakat fogalmazott meg mind a kormánypárti, mind az ellenzéki jelöltekkel kapcsolatban.

Azt írta, "a kormányzati ellenfeleink a hazugságok és a csalások és a pénz útján próbálnak hatalmat szerezni, megfosztva az őszinte és hazafiasságot gyakorló embereket attól a joguktól, hogy a saját nemzetük irányításában részt vegyenek. Ezek a korrupciós és antidemokratikus cselekedetek nem csak veszélyeztetik a demokráciát hanem alá-ásták a népünk hitét és bizalmát az állam iránt. Az ellenzék minden eszközt bevet a hatalom megszerzése érdekében, még akkor is, ha ez a demokratikus folyamatok és értékek megsemmisítését jelenti. Megtagadják az igazságot és az egyenlőséget, míg saját politikai hatalmukat védeni és megerősíteni próbálják. A szabad választások alapjait lerombolják, és elnyomják azokat, akik más véleményt vallanak, így biztosítva saját maguk további hatalmát és uralmát" - fogalmazta meg véleményét Ferenczik József.

Azt írta, nem akar részt venni egy ilyen rendszerben, ezért lemond a főpolgármesteri jelöltségről, és reménykedik, hogy "egy nap újra tiszta és demokratikus választásokat láthatunk az országunkban. Megtisztítva ettől a zsarnok fekélyes politikai elittől ami most uralkodik ezen a nemzeten" - írta közleményében.

Ezzel tízre csökkent Karácsony Gergely kihívóinak száma:

  • Ács László (független),
  • Grundtner András (Mi Hazánk Mozgalom),
  • Kajtor Gábor (Szabad Ország Mozgalom),
  • Kovács János (Nemzetegyesítő Mozgalom),
  • Kovács János (független),
  • Nimmervol Márk Erik (független),
  • Révész Ferenc (független),
  • Szentkirályi Alexandra (Fidesz–KDNP),
  • Torda Dávid (független)
  • Vitézy Dávid (Vitézy Dáviddal Budapestért–LMP)