Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Varga Zs. András: a Kúriának teljesen új szerepe lesz az idei választásokon

Infostart / InfoRádió - Rozgonyi Ádám
2024. április 21. 18:52
A Kúria felkészült a választási ítélkezésre – jelentette ki a legfelsőbb bírói fórum elnöke. Varga Zs. András közölte: 2019-hez képest változást jelent, hogy az önkormányzati és a nemzetiségi önkormányzati választások vonatkozásában is a Kúria lesz az egyetlen felülvizsgálati bíróság.

Nemcsak hogy készen állnak a választási ítélkezésre, hanem már el is kezdték; a Kúria elnöke, Varga Zs. András az InfoRádióban elmondta, a korábbi önkormányzati és nemzetiségi önkormányzati választásokhoz képest jelentősen megváltozott a jogszabályi környezet, idén mindkét választás vonatkozásában a Kúria lesz az egyetlen felülvizsgálati bíróság. Ez alól csak a választói névjegyzékkel összefüggő ügyek jelentenek kivételt, minden egyéb ügy a Kúriához tartozik, például

  • a jelölőszervezetek nyilvántartásba vétele
  • a kampány során felmerült bármilyen vita
  • a június 9-i választásokat követően a választás lefolyásával
  • illetve az eredmények megállapításával kapcsolatos összes jogvita.

A Kúriának nincs tapasztalata abban, hogyan működik kizárólagos jogorvoslati fórumként három választás az önkormányzati, a nemzetiségi önkormányzati és az európai parlamenti választások idején. "Mindez indokolttá tette azt, hogy nagyon korán elkezdjük a felkészülést, lényegében tavaly ősszel megtettük" – számolt be.

Korábban az elnök, a helyettesei, valamint a közigazgatási kollégium vezetője nem vett részt a választási ítélkezésben, idén azonban ez nem biztosítható.

"Ez a 33 bíró lényegében különféle összetételekben ugyan, de 11 háromtagú tanácsot jelent, és nem kizárt, hogy egy adott időpillanatban mind a 11 tanácsra szükség van. Következésképpen itt nem nagyon van lehetőségünk arra, hogy a korábbi mentességekkel éljünk. Ez a 33 bíró a 11 tanácsban elkezdte az elmúlt hetekben a választási ítélkezést. Több változatot is megvitattunk, és mint ahogy a korábbi választási időszakokban is történt,

készülünk arra, hogy ha ez a 33 bíró mégsem győzné az ügyérkezést, akkor mit teszünk.

Pillanatnyilag arra hatalmazza fel a hatályos ügyelosztási rend a kollégiumvezetőt, hogy ha három egymást követő napon nagyon megugrik a választási ügyek érkezése, akkor összehívja a kollégiumot, és akkor dönt a kollégium arról, hogy hogyan, milyen bírók bevonásával próbál meg eleget tenni a feladatainak" – magyarázta az elnök.

Kalas Tibor, a Kúria közigazgatási kollégiumának vezetője egyebek mellett arról beszélt, hogy bár a jogi keretek változtak, de az ügyfelek szempontjából a Kúria ugyanolyan típusú eljárást folytat le, mint a korábbi választások esetében. A Kúria a választási ügyekben nem tesz közzé sajtóközleményt, a döntések teljes egészében elérhetők lesznek a honlapján – tette hozzá a közigazgatási kollégium vezetője.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Varga Zs. András: a Kúriának teljesen új szerepe lesz az idei választásokon
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást