Nyitókép: Pexels.com

Rákkeltő anyag ömlött a Salgó-patakba a Greenpeace mérései szerint – lépett az OKF

Infostart / InfoRádió - Szabó S. Gergő
2024. április 15. 17:54
A Greenpeace szerint rákkeltő anyag folyt ki egy salgótarjáni gyár telephelyéről a Salgó-patakba március közepén. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság jelezte, soron kívül mintát vettek, laboratóriumi vizsgálatokat végeztek, és megteszik a szükséges lépéseket.

A Greenpeace legújabb mérései bizonyítják, hogy rendkívül veszélyes, rákkeltő vinil-kloriddal szennyezett víz folyt ki egy salgótarjáni gyár telephelyéről a Salgó-patakba a március 15-i hosszú hétvégén - mondta az InfoRádiónak Simon Gergely, a Greenpeace Magyarország Egyesület vegyianyag-szakértője.

„Egy amúgy akkumulátorhulladékot is feldolgozó cégnek a telephelyéről vöröses színű tömény szennyezés folyik ki. Ebből azonnal mintát vettünk, illetve értesítettük a különböző hatóságokat, így a katasztrófavédelmet és a környezetvédelemért felelős kormányhivatalt. Az eredmények most jöttek meg, ebben látszik, hogy

igen jelentős koncentrációban rákkeltő, illékony vinil-klorid volt ebben a szennyezésben, illetve egyéb halogénezett, szintén az élő szervezetekre káros vegyület”

– közölte. Simon Gergely kiemelte, ilyen esetekben különösen fontos, hogy a hatóságok gyorsan reagáljanak. Az eset Salgótarján területén történt, nem messze a Salgó és a Tarján patakok összefolyásától. Vagyis a víz mentén végig a levegőbe párologhatott az egyes kategóriás emberi rákkeltő anyag.

A szennyezés a Tarján után a Zagyvába, majd a Tiszába kerülhetett, illetve az illékony anyag időközben távozhatott - mondta a Greenpeace munkatársa. Azt, hogy később milyen koncentrációban volt jelen ez az anyag, nem tudják, később már nem végeztek méréseket.

„Sajnos az a baj azzal, hogy ha valaki szennyezést önt egy patakba vagy egy folyóba, hogy annak a vize elviszi a szennyezést, tehát hamar nincsen nyoma annak, hogy szennyezés volt. Ezért fontos az, hogy elkapjuk őket abban a pillanatban, amikor történik a szennyezés, és reméljük, hogy a hatóságok ilyenkor gyorsan tudnak reagálni, megfelelő szankciókat, retorziókat alkalmazva, hogy a jövőben elkerülhessük az ilyen szennyezéseket” – fogalmazott Simon Gergely.

Az InfoRádió megkereste az ügyben illetékes Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságot is, ahol írásban azt közölték: a Greenpeace bejelentésére az OKF munkatársai soron kívül mintát vettek és laboratóriumi vizsgálatokat végeztek. Hozzátették, figyelemmel a gyártelep jellemzőire, a vízvédelmi hatáskörben eljáró Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság további adatokat és információkat kért. Mindezek beérkezését és értékelését követően a hatóság megteszi a szükséges intézkedéseket.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Rákkeltő anyag ömlött a Salgó-patakba a Greenpeace mérései szerint – lépett az OKF
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást