Nyitókép: MÁV-Start

Ígéretet tett a MÁV a nagyon várt balatoni vonat beindítására

Infostart
2024. április 14. 08:53
Újraindul a Jégmadár a Balatonhoz, kérdés, hogy pontosan mikor.

Május közepétől szeptember második feléig elő-, illetve utószezoni menetrend előzi meg, illetve követi a nyári főszezoni menetrend – adott tájékoztatást a MÁV a Hello Gödnek arról, hogy idén is indul-e a Balatonhoz közvetlen vonat a városunkból.

A Jégmadár expressz már 2021 óta jár a Dunakanyarból a Balatonhoz, és ez idén sem lesz másképpen. A MÁV ugyanis azt közölte, hogy

“a Jégmadár expressz a terveink szerint a tavalyihoz hasonlóan fog közlekedni, helyjegyet és kerékpárhelyjegyet váltani kell majd”.

A balatoni elő- és utószezoni, illetve nyári menetrend jelenleg véglegesítés és a helyközi közösségi közlekedési közszolgáltatási tevékenység megrendelőjével egyeztetés alatt áll.

Magyarán ismét lesz Jégmadár, csak a menetrendje még nincs kész. Egyébként tavaly az első Jégmadár expressz vonat május 15-én indult el a Dunakanyarból a Balatonhoz. A hétvégi és ünnepnapokon tehát az előszezonban is közlekedik, emeletes KISS motorvonattal Göd és Fonyód között, de alapvetően Szobról indul.