Nyitókép: Facebook/Magyar Péter

Magyar Péter egy mozgalom indulását jelentette be, a pártját egyelőre nem

Infostart
2024. március 15. 16:25
A Diákhitel Központ volt vezetője március 15-ét választotta arra, hogy "zászlót bontson" és ezzel hivatalosan belépjen a politikai térbe. Bejelentette a Talpra magyarok közösségének indulását és egy "középre" pozicionált, ütőképes, de ütésálló pártot ígért.

Az Andrássy út elejére, a Bajcsy-Zsilinszky út és az Operaház közötti szakaszra délután háromra meghirdetett esemény kezdete előtt megtelt a helyszín. Dalokkal, Magyar Péternek, Varga Judit volt férjének írt levelek felolvasásával indult a műsor.

Fél órával a kezdés után jelent meg a színpadon Magyar Péter. Először arról beszélt, hogy a márciusi ifjakat kezdetben senki nem vette komolyan, de ők hittek az igazukban, és néhány napon belül az egész nemzet a fiatalok mögé állt, később pedig Európán végigsöpört a forradalom lángja. És bár a hatalom a legtöbb helyen elnyomta ezeket a megmozdulásokat, "a szellemet már nem lehetett visszatuszkolni a palackba" - fogalmazott. Ezután arról beszélt, hogyan fogtak össze a különböző, itt élő nemzetiségekhez, felekezethez tartozó, különböző társadalmi rétegekhez tartozó emberek. "Megtanították, hogy sosem szabad elfogadni, hogy valamin nem lehet változtatni" - mondta.

"Mutassuk meg, hogy mi konzervatívok, polgári demokraták, szociáldemokraták, liberálisok elsősorban magyarok vagyunk"

- szólított fel. Támogatóival közösen, szuverén, polgári, európai Magyarországot akar építeni.

"Magyarország nem a Rogán Antalok, nem a Tiborcz Istvánok, nem az oligarchák és még csak nem is a Döbrögik országa, hanem a Hunyadiak, az Arany Jánosok, a Márai Sándorok és a Lúdas Matyik hazája" - jelentette ki, szavait a tömeg tapssal fogadta.

"Semmi sem mehet tovább úgy, mint az utóbbi 30 évben, morális, politikai és gazdasági válság van Magyarországon" - jelentette ki és úgy vélte, hogy a magyar emberek többségének megingott a bizalma az országot 30 éve irányító teljes politikai elitben, és már látják, hogy a politika által mesterségesen létrehozott árkok csak a vagyonok szűk vállalkozói és családi körökhöz való átirányítását szolgálják.

Úgy látja, olyan vállalkozókat csábítanak most Magyarországra, amelyeket nem érdekli a magyar természet és a magyar emberek, csak a profit, de ezt nem szabad hagyni. ("Nem hagyjuk!" - skandálták a nézők.) Magyarország a legszegényebb európai ország lehet - a leggazdagabb oligarcharéteggel -, ha nem sikerül a mostani, Magyar Péter szerint utolsó esélyként felhasználható uniós támogatási ciklusban érkező pénzeket az ország felzárkóztatására használni.

Magyarországnak csatlakoznia kell az Európai Ügyészséghez, jobban kell ellenőrizni az uniós pénzeket és le kell váltani a jelenlegi legfőbb ügyészt, Polt Pétert - mondta.

Több százezer külföldre távozott magyar és azok gyermekei hiányoznak véleménye szerint az országnak, ezért nem nő érdemben a születésszám. A statisztikákra hivatkozva arról beszélt, hogy nem jönnek haza, akik külföldre mentek. Ezért a társadalom bevonásával kell olyan életkörülményeket és szabályokat kialakítani, hogy a fiatalok akarjanak Magyarországon élni.

Egy grandiózus bérlakásprogram, a szülés körülményeinek rendezése (például szabad orvosválasztás), a nők munkaerőpiacra való visszatérésének segítése is szerepel a céljai között. Minőségi oktatásra és egészségügyre van szükség, gyors és jelentős változtatásokra Magyar Péter szerint.

Poroszos oktatási modell helyett azt ígérte, hogy helyreállítják az oktatás szabadságát és a tanárok kreativitását, hogy a való életre képzett gyerekek kerüljenek ki az iskolákból. Létrehozná az önálló oktatási és kulturális minisztériumot.

A "rogáni propagandakasszából" finanszírozná az állami egészségügy átalakítását. Létrehozná az önálló egészségügyi és szociális minisztériumot. Javítana az életvégi ellátások, az idősek gondozásának színvonalán (megemlítette Karsai Dánielt).

A bicskei áldozatoktól való bocsánatkérést hiányolta, és a gyermekvédelem finanszírozásáról való hallgatást rótta fel a kormányzatnak.

Az egyetlen támogatható álláspont, hogy hazánknak mindenképpen ki kell maradnia a háborúból és segítséget kell nyújtania a menekülteknek, de ki kell mondani, hogy jogos Ukrajna területvédő harca, Oroszország az agresszor. Ezzel együtt nem nézhető el Ukrajnának a magyar kisebbségek jogainak korlátozása - sorolta álláspontját.

Az uniós pénzeknek be kell folyniuk, érthetőek a jogállamisági aggályok, de nem a források visszatartása a megoldás Magyar Péter szerint. Hozzátette: egy magyar politikai erő nem lobbizhat azért, hogy Brüsszel befagyassza a pénzeket.

"Igaz az a narratíva, hogy a 20 éve csatlakozott országokkal szemben uralkodik egy kettős mérce az unióban" - mondta brüsszeli tapasztalatai alapján. Ezzel együtt

Magyarország és Európa nem választható külön

- szögezte le. Bármilyen hibái is vannak az EU-nak, mi ennek a klubnak vagyunk a tagjai, tette hozzá.

Hisz abban, hogy választáson legyőzhető a mostani kormányzat, ha a magyar választók látnak egy valós, megvesztegethetetlen, megzsarolhatatlan, nyílt, őszinte politikai erőt, mert akkor el fogják hinni, hogy van remény a változásra.

Egy középen álló politikai erőt akar létrehozni, amely leszámol az elmúlt évtizedek szekértábor politikájával, és amelyhez csatlakozhat minden magyar, aki a hazájáért kíván dolgozni.

"A mai napon útjára indítjuk a Talpra, magyarok közösségét, és rövidesen bejelentem az ehhez kapcsolódó politikai pártot is, amellyel visszavesszük a hazánkat, a jelképeinket, a kifejezéseinket, és közösen felépítünk egy modern, európai Magyarországot, ahol mindenki egyenlő és ahol minden magyar szava számít" - jelentette ki.

A nemzeti minimum számukra:

1. az egészségügy rendbetétele, az ehhez szükséges források azonnali biztosítása

2. az oktatás szabadságának biztosítása, a tanárok megbecsülésének helyreállítása, magas színvonalú, a kor követelményének megfelelő oktatás biztosítása minden magyar gyermeknek

3. prioritás a környezetvédelem

4. a közpénzen folytatott propaganda megszüntetése, a közmédia függetlenségének biztosítása

5. a kétharmados szavazással bebetonozott pártfunkcionáriusok menesztése (köztársasági elnök, legfőbb ügyész, alkotmánybírósági elnök, KEHI stb.)

6. az ügyészségek függetlensége, hatékony és gyors igazságszolgáltatás

7. zéró tolerancia a korrupcióval szemben, azonnali csatlakozás az Európai Ügyészséghez

8. a nemzeti érdekeket figyelembe vevő, Magyarország szuverenitását védő, de konstruktív párbeszéd az EU-val és a NATO-val

9. a nemzeti vagyon közérdekű és nemzeti banki alapítványokba való átjátszásának felülvizsgálata és azonnali leállítása

10. olyan gazdasági és életkörülmények biztosítása, hogy a fiatalok ne menjenek el, a külföldre mentek hazajöjjenek; döntések a demográfiai fordulathoz, bérlakásépítési program indítása

11. magyar kkv-k és gazdák védelme és támogatása

12. nyugdíjasok "emberhez méltó életének biztosítása", az elesettek, a társadalom peremére szorultak és a beteg gyerekeiket egyedül nevelő családok támogatása

"Nem ígérek örök életet és ingyen sört, de nem is várok vért, verejtéket és könnyeket. Azt ígérem, hogy egymást meghallgatva, egymásban bízva építünk egy modern európai országot, ahol jó megszületni, jó élni és jó gyermeket nevelni" - fogalmazott Magyar Péter, azt ígérve, hogy erre a hazára büszke lesz minden magyar világszerte.

Ütőképes és egyben ütésálló politikai erőt kíván létrehozni a következő hónapokban.

Azokra a vádakra, hogy "őt küldték", azzal válaszolt, hogy "ő jött", mert ahogy a rendezvény résztvevői is, úgy érezte, hogy jönnie kell, tennie kell.

"Ne féljetek és segítsetek", kérte zárásul. Végül elénekelték a Nemzeti dalt.