Nyitókép: PixelsEffect/Getty Images

Kaszálhat a Szegedi Vízmű, az otthon dolgozó vállalkozók járhatnak rosszul

Infostart
2024. március 15. 17:16
Komoly büntetésre számíthatnak azok a szegedi vállalkozók, akik nem jelentették be a cégük telephelyének bejegyzett lakásukban vagy házukban folytatott gazdasági tevékenységet a Szegedi Vízmű Zrt.-nél.

A bejelentésnek zsebbe vágó következményei vannak, ez esetben ugyanis nem lakossági, hanem az annál jóval magasabb céges áron vételezhetnek majd vizet. A bírságolással fenyegetésre a Telex olvasója hívta fel figyelmet: mint írta, aki nem jelenti be a vízműnél, hogy lakóingatlanában vállalkozói tevékenységet folytatott, öt évre visszamenőleg köteles kifizetni a vízszolgáltatás árkülönbözetét.

„Semmilyen tájékoztatást nem kapni erről nyilvánosan. A vízmű oldalán, Facebook-oldalán se találni információt, kinek, hova, miért, mi alapján kell ezt bejelenteni” – írta az olvasó, akinek az érdeklődésére a vízmű ügyfélszolgálatán is megerősítették, hogy valóban öt évre visszamenőleg is bírságolhatnak. „A tájékoztatást az Iparkamarára hárították, ami szintén nem tájékoztat” – közölte a lap.

„Az utóbbi napok során a hozzánk érkezett hívások és a személyes ügyintézések során felmerült kérdések pontosítása céljából készítettünk egy tájékoztató anyagot” – válaszolta a portál megkeresésére a Szegedi Vízmű Zrt. Azt írták, hogy egyeztettek a Csongrád-Csanádi Kereskedelmi és Iparkamarával is, így a részletes tájékoztató már a cég és a kamara oldalán is elolvasható, ezt a Vízmű a sajtónak, a kamara pedig a tagjainak is elküldte.

Az év elején a vállalkozóknak országszerte megemelték a víz- és csatornaszolgáltatások díját, miközben a lakossági fogyasztók továbbra is az olcsóbb, rezsicsökkentett áron vásárolják meg az ivóvizet és a szennyvíz elvezetését. Ezért nem mindegy, hogy egy lakásban vagy családi házban folytat-e gazdasági tevékenységet egy vállalkozó. Egy kőműves, szobafestő vagy taxis nyilván nem az otthoni vízzel dolgozik, nekik és a hasonló szakmákban működőknek nem kell semmit bejelenteni.

A Szegedi Vízmű ismertetője szerint „csak azoknak” kell bejelentést tenniük, akik „lakásában egyidejűleg lakossági és a vállalkozáshoz kapcsolódó nem lakossági jellegű felhasználás is van”. Példaként a családi házban, lakásban működő fodrászüzletet, kozmetikát, műkörmöst, autómosót, műhelyt, orvosi rendelőt, irodát, mosószalont, fizető vendéglátást, de még az apartmankiadást is felsorolták.

Ilyen esetekben a nem lakossági célú fogyasztást külön vízmérővel kell mérni, mondta a vízmű. Ahol a külön mérő beszerelését nem lehet, vagy túl sokba kerülne megoldani, ott meg lehet osztani a fogyasztást, de ehhez szintén fel kell keresni a Szegedi Vízmű ügyfélszolgálatát. A szegedi szolgáltató a városon kívül Algyő nagyközséget látja el, így az ottani vállalkozók is érintettek lehetnek.