Nyitókép: Forrás: Wikipédia

Óbudai korrupciógyanú: "köddé váltak" a cég könyvelési iratai

Infostart / InfoRádió - Várkonyi Gyula
2024. március 11. 13:55
Óbuda-Békásmegyer DK-s polgármestere szerint az eljárás - amelynek keretében négy embert őrizetbe vettek - önkormányzati dolgozókat nem érintett.

Mint azt az Infostart is megírta, négy embert vettek őrizetbe a múlt héten a rendőrök, vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés és más bűncselekmények miatt. A gyanú szerint egy férfi a kft.-jén keresztül 2021-ben szolgáltatások nyújtására, illetve eszközbeszerzésekre fiktív szerződéseket kötött a III. kerületi önkormányzattal, illetve az egyik gyanúsított társa által kijelölt két gazdasági társasággal.

„A gyanúsítottak a fiktív szerződések ellenértékeként beérkezett pénzösszegeket készpénzben felvették és korrupciós célokra fordították. A bűncselekmények elkövetéséhez használt cég azóta megszűnt, a gyanúsított a cég könyvelési iratainak őrzéséről a törvényi követelmények ellenére nem gondoskodott” − mondta Kovács Katalin, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője az InfoRádiónak.

A nyomozók csütörtökön jelentek meg az önkormányzat épületénél, ahonnan iratokat vittek magukkal. Óbuda polgármestere erre úgy reagált, hogy nem tűri a rágalmazást, és emlékeztetett rá, hogy minden, az ügyészség által elkért iratot nyilvánosságra hoztak. Kiss László közleménye szerint ebből kiderül, hogy az eljárás hivatali dolgozót, önkormányzati tisztségviselőt, illetve az intézményrendszerben dolgozó munkatársat nem érintett. A nyomozók kizárólag szkennelt iratokat kértek. Ezeket hiánytalanul megkapták, majd távoztak az épületből. A DK-s polgármester meglátása szerint az önkormányzati választási kampány elejére időzített politikai lejárató kampányt indítottak ellenük, aminek célja, hogy besározza a Fidesz ellen szövetséget kötő ellenzéki városvezetést.

A Fidesz III. kerületi szervezete rendkívüli képviselőtestületi ülés összehívását kezdeményezi az ügy miatt. Szerintük tisztáznunk kell, hogy a letartóztatási hullámot előidéző fiktív szerződéseket az önkormányzat részéről ki kötötte, azokat a városvezetésből ki engedélyezte, ki írta alá a teljesítési igazolásokat.

A Magyar Hírlap cikke szerint az ügy összefüggésben állhat a 2022-es "Anonymus"-szivárogtatással (egy rejtélyes, Anonymus-álarcos alak videójával), melyben Lackner Csaba kispesti önkormányzati képviselő arról beszélt, hogy P. Gábor bármit el tud intézni a III. kerületi önkormányzatnál.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Óbudai polgármester: “Nem tűrjük a rágalmazást”
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást