Nyitókép: Pixabay

Hemzsegnek a vaddisznók Szigligeten, több tucatot kilőttek már

Infostart
2024. március 6. 16:35
Januárban adott rá engedélyt a rendőrség, hogy a belterületen kószáló állatokat csapdával elfogják és kilőjék.

Balassa Dániel polgármester tájékoztatása szerint az első éjszaka négy állatot fogtak be, majd egy néhány napos szünet után ismét több vadállat sétált be a csapdába, számuk elérte a húszat - írja a VEOL.hu.

"A hazai nagyvadlétszám országos szinten elérte azt a kritikus határt, amely tovább nem tartható, és egyre több települési önkormányzat keresi a megoldást, ami nem mindig egyszerű" - nyilatkozta a polgármester.

A településvezető kezdeményezésére a Balatoni Szövetség az agrárminiszterhez fordult, ezt követően kapott Szigliget engedélyt a belterületi vadelejtésre. Két csapdát is kihelyeztek, az egyiket a Csonka torony melletti területen, a másikat a nádüzem környékén. Mint írják, a csapdák megközelítése tilos, hiszen egyrészt ez veszélyes lehet, másrészt a befogás eredményességét is ronthatja.

Az első húsz disznót további negyven követte, így másfél hónap alatt több mint hatvan vaddisznót ejtettek el és lőttek ki belterületen.

A polgármester kiemelte, a csapdák március végéig a helyükön maradnak, mivel a vadállatok rengeteg kárt okoznak a környéken. Hangsúlyozta, az erdei séták, kirándulások kedvelőinek továbbra is óvakodnia kell a vaddisznóktól, ugyanis ellési időszakában a kocák különös gonddal vigyáznak a kismalacokra, ebből adódóan hajlamosak agresszív, támadó módon fellépni, ha vélt vagy valós ellenséget észlelnek a közelükben.

Ezért ha valaki anyakocával és malacaival találkozik, lehetőség szerint a legcsekélyebb figyelemfelkeltés mellett, minél gyorsabban távozzon az érintett területről, és hagyja, hogy a konda békésen odébbálljon.

Tavaly Balatonfűzfőn alakult ki hasonló helyzet, a lakosság igényeihez igazodva kértek engedélyt belterületi vadelejtésre. Több évig tartó utánajárás, egyeztetés, tárgyalások sorozata vezetett el végül oda, hogy megkapták az engedélyt - írja a megyei portál.