Nyitókép: Pexels.com

Amíg a repülő olcsóbb, mint a vonat, nem lesz kibocsátáscsökkenés

Infostart / InfoRádió - Tatár Tímea
2024. január 21. 12:07
Kiemelt időszakokban kétszer annyiba kerülhet a vonatjegy, mint a repülőjegy, miközben a vasúti utazás 80 százalékkal kevesebb szén-dioxid-kibocsátással jár. A Greenpeace Magyarország bővítené a vasúti összeköttetéseket és megfizethetővé tenné a környezetbarát közlekedést.

Tizenkét európai főváros és Budapest közötti utazási lehetőségeket vizsgálta az év legforgalmasabb napjain a Greenpeace Magyarország, és a 12 célpontból hét esetében az átlagos jegyár az olcsóbb volt repülővel, mint a vonattal.

Perger András, a szervezet klíma- és energiakampány-felelőse szerint két fő oka van annak, hogy az utazók a légitársaságokat választják: az egyik, hogy hamarabb találnak kedvezőbb árú jegyet a repülőgépre, mint a vasútra, a másik, hogy a foglalásokat is sokkal korábban kezdhetik meg. Példaként hozta fel a karácsonyi járatokat, amelyekre már szeptemberben meg lehetett vásárolni a repülőjegyeket, vonat esetében ugyanerre csak novemberben nyílt meg a lehetőség.

A szakértő kiemelte, hogy átlagosan az unióban 80 százalékkal alacsonyabb a szén-dioxid-kibocsátás, ha valaki vonatra ül repülőgép helyett, de ahhoz, hogy a vasúttársaságok kerüljenek helyzeti előnybe, számos politikai döntést kell hozni.

Mivel a kerozinért jelenleg nem kell forgalmi adót fizetni, a legfontosabbnak az adókedvezmények megváltoztatását tartja, és zöld áram bevezetését szorgalmazza a vasúttársaságoknál, és hasonlóan járna el a jegyárak adótartalmával is.

Perger András arra figyelmeztetett, hogy amíg a kontinensen a kibocsátások csökkenő, stagnáló tendenciát mutatnak, addig a közlekedésben növekednek. Szerinte hiába nő a megújuló energiaforrások szerepe a villamosenergia-termelésben, ha a közlekedésben továbbra is meghatározó aránya van az olajnak, Magyarországon és az Európai Unióban is növekedni fog a szén-dioxid-kibocsátás.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Vonat vs repülő árak és környezetszennyezés
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást