Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Mélyül a gond a Szent János kórház körül

Infostart
2024. január 6. 12:16
Újabb osztályok állnak le az Észak-budai Szent János Centrum Kórházban, legalábbis a II. kerületi ellátás tekintetében – közölte közösség oldalán Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő.
Ennek nyomán a II. kerület polgármestere jelezte, tájékoztatást kér az egészségügyi ágazat irányítóitól.

Az Észak-budai Szent János Centrumkórház Kardiológiai Osztálya múlt év végén jelezte, hogy nem tudja ellátni a II. kerületi betegeket, mert nem teljesülnek náluk az ehhez szükséges minimumfeltételek. Minap Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő újabb, az intézménnyel kapcsolatos dokumentumokat tett közzé közösségi oldalán, amik alapján

a II. kerületieknek nem lesz elérhető a gasztroenterológiai, az endokrinológiai és a neurológiai ellátás, valamint a sztrókügyelet, az I. kerületieknek a neurológia, a XII. és a XXII. kerületieknek pedig az endokrinológia.

Az érintett betegeket más intézményekben látják majd el, a változások mostantól március végéig lesznek életben.

A fentiek nyomán a II. kerület polgármester azt írta a Facebook-oldalán: „Tájékoztatást kérek az egészségügyi ágazat irányítóitól, és bízom benne, hogy találunk elfogadható megoldást annak érdekében, hogy minden ellátásra szoruló kerületi szomszédunk hozzáférhessen a szükséges kórházi kezeléshez a lehető legrövidebb időn belül”.

„Amikor megtudtuk, hogy a Szent János kórház nem fogadja a II. kerületi kardiológiai betegeket, még nem tudhattuk, hogy ez csak a kezdet” – tette hozzá Őrsi Gergely, jelezve: egyeztetést kezdeményezett a környékbeli egyházi kórházak vezetőivel és az egészségügyi ágazat irányítóival annak érdekében, hogy elérhető legyen a kórházi kardiológiai ellátás a II. kerületiek számára az otthonuk közelében.

„Egyelőre nem ismert számunkra, mi történik a Szent János kórházban, miért csökken az ágyak száma, és számoltak-e azzal, mindez hogyan érinti a betegellátást a II. és mostanra több másik kerületben. Bízom benne, hogy találunk elfogadható megoldást, és minden ellátásra szoruló kerületi szomszédunk hozzáférhet a szükséges kórházi kezeléshez a lehető legrövidebb időn belül” – tette hozzá.

Reagált a Szent János kórház

Az egészségügyi intézmény az ATV híradónknak megerősítette – a Kunetz Zsombor által közzétett – dokumentumok valódiságát, de azok tartalmának értelmezését sajátosnak és tévesnek, valamint hangulatkeltésre alkalmasnak és rosszindulatúnak titulálta.

A kórház sajtóosztálya emlékeztetett rá, hogy 2024. január 1-től betegbiztonsági okokból munkaerő-kölcsönző cégeken keresztül nem biztosítható az ápolási képesség. „A szabályozásnak megfelelően intézményünk az elmúlt egy évben számos intézkedést hozott annak érdekében, hogy minél kevesebb vállalkozó és személyes közreműködő bevonásával szervezze meg a betegellátást, jelentősen csökkentettük a közreműködői óraszámot. A biztonságos betegellátás érdekében a belgyógyászati (kardiológia, diabetológia, gasztroenterológia) és a neurológia ellátások esetében végrehajtott átszervezés érintette az adott osztályok ágyszámait és területi ellátási kötelezettségeit. Ez azonban nem azt jelenti, hogy ezek az osztályok „leállnak”, hanem azt, hogy

egy átmeneti időszakban ugyan csökkentett ágyszámmal és kisebb területi ellátási kötelezettséggel, de minden szakmában továbbra biztosítják a betegellátást.”

Hozzátették, hogy társintézményekkel együttműködve folyamatosan biztosított a II. kerületi betegek megfelelő ellátása is.