Nyitókép: Pixabay

A népszerű gyorsétteremlánc is zárva tart karácsonykor – két egység kivétel

Infostart
2023. december 21. 12:05
A dolgozók és családjaik érdekeit szem előtt tartva, december 24-én reggel 6 órától zárva tartanak a hazai McDonald's éttermek.

A kezdeményezés nem új, hiszen a Progress Étteremhálózat Kft. által üzemeltetett éttermek többsége az elmúlt években is zárva tartott ezen a napon, illetve jellemzően december 25-én is. Ugyanakkor idén még szélesebb körben, a franchise üzleteket is bevonva kapják meg a lehetőséget az éttermekben dolgozó kollégák, hogy szeretteik körében tölthessék az ünnepeket – írja közleményében az éttermeket üzemeltető Progress Étteremhálózat Kft.

A 113 étterem közül csupán a budapesti Aréna Mallban és a MOM Parkban található éttermek jelentenek kivételt, mivel ott a bevásárlóközpont előírta a nyitva tartást.

„Vállalatunk számára kiemelten fontos, hogy kollégáink családtagjaik és szeretteik körében, nyugalomban tölthessék a karácsonyi ünnep időszakát.

A korábbi évek során már a hazai McDonald’s éttermek többsége zárva tartott december 24-én, de az idei évben franchise-partnereinkkel közösen sikerült azt először megvalósítanunk rendszerszinten, hogy két egység kivételével minden éttermünk zárva lesz” – írta Horváth Andrea, a hazai McDonald’s éttermeket üzemeltető cég HR igazgatója.