Nyitókép: WIN-Initiative/Neleman/Getty Images

Mérgező anyag került az ivóvízbe Akasztón, márciusig csak lajtos kocsiból lesz víz

Infostart
2023. december 13. 15:20
Mindössze három liter a napi fejadag.

Akasztón növényvédő szer került az ivóvízrendszerbe, emiatt pedig csak lajtos kocsiból tudnak vizet használni az emberek, ám abból is csak napi három liter jut – értesült az RTL Híradó.

A helyi lakosok keveslik a fejadagot, mert elmondásuk szerint kávé és tea mellett ez már nem biztos, hogy elég egy leves elkészítéséhez is. Még az önkormányzat konyhája is a lajtos kocsihoz jár vízért.

Suhajda Antal polgármester elmondta, hétfőn derült ki, hogy bentazon-peszticid maradványait mutatták ki az ivóvízben.

"Csak arra tudunk gondolni jelenleg, hogy az elmúlt hónapokban nagy mennyiségű csapadék hullott le, és a mi talajunkon nincs meg az a vízzáró réteg, mint máshol, így a szer könnyen lemosódhatott az altalajba" – tette hozzá a település vezetője.

A vízközmű-szolgáltató vezetője közölte, már dolgoznak a probléma megoldásán, de nem egyszerű feladat, szerinte csak márciusra tudnak elkészülni a víztisztító technológiai megoldással, ami a problémát megszüntetheti.