Nyitókép: jacoblund/Getty Images

Fontos iskolai határidő jár le, fiatalok tízezreit érinti

Infostart / InfoRádió - Imre Júlia
2023. november 30. 07:17
Csütörtök éjfélig lehet jelentkezni a középiskolai felvételi központi írásbeli vizsgáira. A korábbi évekhez hasonlóan idén is az intézmények közel fele írta elő az írásbeli felvételit – tájékoztatta az InfoRádiót az Oktatási Hivatal elnöke.

A középfokú felvételi eljárás időszakába lassan belekerülnek azok a tanulók, akik 2024 szeptemberétől már középfokú iskolában szeretnének továbbtanulni. Ennek a folyamatnak az egyik eleme az írásbeli vizsgára való jelentkezés, amire november 30-a éjfélig van lehetőség – hívta fel a figyelmet az InfoRádióban Brassói Sándor.

A középiskolák közel fele (48 százalék), mintegy 535 intézmény írja elő fenntartói engedéllyel, hogy a majdani sikeres felvételihez írásbeli vizsga eredménye szükséges.

A 97 ezer továbbtanulni szándékozó diák csaknem harmada, 60-65 ezer érintettek az írásbeli vizsgákban.

A központikra való jelentkezés módjáról részletes tájékoztatás található az Oktatási Hivatal honlapján. A majdani vizsgázók egy elektronikus keresőfelületen lakóhelyük szempontjából is kiválaszthatják az írásbeli vizsga helyszínét. „Nyilván arra kell figyelni, hogy ha olyan iskolába fog valaki jelentkezni, ahol elvárják az írásbeli eredményt, akkor ténylegesen jelentkezzen erre, és majd január közepén részt is vegyen ezen. (…) Azt kell nézni, hogy mely középiskolában milyen tanulmányi területre kíván felvételezni” – fogalmazott Brassói Sándor.

A jelentkezés kiötlhető elektronikus úton, de papíralapon is – kitöltött pdf, vagy word dokumentum nyomtatásával. Az elnök szerint az ügyfélkapus elektronikus közigazgatási menetrend nyilván egyszerűbb a felvételizők számára, mert a belépést követően a szoftver pontosan vezeti a kitöltőt. Arra is felhívta a figyelmet, hogy

rendszerük lehetővé teszi, hogy minden tanuló a számára a szimpatikus, vagy közelebbi – vizsgát szervező – iskolában teljesítse az írásbelit,

aminek eredménye az Oktatási Hivatal elektronikus rendszerén keresztül jut el ahhoz az intézményhez, ahová egyébként a tanuló ténylegesen jelentkezni kíván.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Fontos határidő jár le hamarosan, fiatalok tízezreit érinti
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást