Nyitókép: Forrás: Infostart

Mráz Ágoston Sámuel: a "nindzsa-kormány" túl kívánja élni saját intézkedéseit

Infostart / InfoRádió - Kocsonya Zoltán
2023. november 20. 12:09
November 18-án, szombaton zajlott a Fidesz tisztújító kongresszusa. Az elhangzottakról Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője osztotta meg gondolatait.

Ahogy arról az Infostart is beszámolt, november 18-án, szombaton tartotta 30. tisztújító kongresszusát a Fidesz a Hungexpón, mintegy másfél ezer küldött és ugyanennyi vendég részvételével. Az elnök és a négy alelnök, valamint a pártbizottsági vezetők személyéről döntöttek az egybegyűltek.

Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója az InfoRádióban elmondta, a beszédekre az "összegzés" kifejezés illik, hiszen az esemény a Fidesz már ismert és új üzeneteinek az összefoglaló tablóját adta. Ezek alapján, jó eséllyel a következő Európai Parlamenti választáson is a migrációellenesség lesz az egyik fő téma, de megjelentek újak is mellette. Úgy véli, külön érdemes kiemelni a miniszterelnök beszédéből a szuverenitásvédelmet, ami szintén a közelgő EP-választási kampány egyik kulcstémája lesz, a készülő törvény és a nemzeti konzultáció is ebbe az irányba mutat.

Továbbá azt is kiemelte, milyen figyelmet kapott Orbán Viktor beszédében a zöld energia. Visszaidézte a miniszterelnök szavait, aki hangsúlyozta, hogy

a Fidesz zöldenergia-párti, ami értelmezési keretbe foglalta az akkumulátorgyártást - hozzátéve, hogy ez már az önkormányzati választásra lehet felkészülés, hiszen ez a téma sok helyütt szülhet konfliktust.

Mráz Ágoston Sámuel úgy véli, nagyon régóta egyértelmű, hogy Magyarországnak kikkel szemben kell megvédenie magát, ennek is köszönhető a Fidesz tartós népszerűsége: a hatalommal való visszaélés Brüsszelben. Mint mondta, ez az, amit a nagyobbik kormánypárt újra és újra hangsúlyoz, és amire nagyon sok bizonyítéka van. Úgy látja, ez adja a Fidesz támogatottságának gerincét. Hozzátette, elég csak a jogállamisági eljárásra, az uniós pénzek visszatartására gondolni, illetve azokra a Magyarországot ért kritikákra, melyekről utólag kiderült, hogy Magyarországnak volt igaza a migráció ügyében. Véleménye szerint ezek alátámasztják, megerősítik a Fidesz üzeneteit a párt számára elérhető választói tömbben.

A miniszterelnök beszédében elhangzott "nindzsa-kormány" kifejezéssel kapcsolatban a Nézőpont Intézet vezetője felidézte az Orbán Viktor által elmondottakat: ez pontosan az ellentéte az Antall-kormány "kamikaze" kormányzásának, amelyik önfeláldozóan, a saját bukását is előrelátó módon hajtott végre 1990 után fordulatot. Mint mondta,

a "nindzsa-kormányzás" azt jelenti, hogy a miniszterelnök túl szeretné élni azokat az intézkedéseket, amiket bevezet,

és számára az önfeláldozás nem a politikai közösségének megsemmisülését jelenti, hanem annak megerősödését.

A tisztújító szavazás kapcsán, melynek során nem történt változás a párt elnökségében sem, azt mondta, mindez annak a jele, hogy egy jó állapotban lévő pártról van szó. Úgy véli, a rendezvény mérete is ezt támasztja alá, elég a képeket megnézni, vagy azt, hogy Orbán Viktort 1190 szavazattal választották újra pártelnökké. Meglátása szerint nincs olyan szükség vagy kényszerítő erő, amely miatt a pártnak változtatnia kellett volna. Hozzáfűzte, ebben, a kormány által a "veszély korának" nevezett időszakban a stabilitás kifejezetten értéknek számít, így az lett volna inkább meglepő, ha valamelyik vezető búcsút intett volna.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
A Fidesz tisztújító kongresszusáról - Mráz Ágoston Sámuel
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást