Nyitókép: Dernovics Tamás/magyarepitok.hu

Lerombolják az ország második Skála Áruházát – mutatjuk, mi lesz a helyén

Infostart / InfoRádió - Kalapos Mihály
2023. november 20. 21:55
A turisztikai fejlesztési program részeként megújul Tokaj történelmi belvárosa – számolt be az InfoRádiónak a város polgármestere. Posta György közölte: a sétálóutca egy része is megszépül, valamint a zöldterületek növelése érdekében reneszánsz kertet is kialakítanak a városban.

Ahogy arról az Infostart is beszámolt, nemrég a világ legjobb kiemelt települései közé választotta Tokajt az ENSZ Turisztikai Világszervezete. Magyar település először nyert ilyen rangos turisztikai díjat. Az idén az alapításának 950. évét ünneplő város öt földrész mintegy 260 településével versengve kapta meg a Best Tourism Villages of 2023-díjat.

Tokaj ráadásul történelmi léptékű beruházás előtt áll azok után, hogy tavaly átadtak egy öt- és egy négycsillagos szállodát, amelyek a városvezetés reményei szerint tovább erősítik majd a turizmust.

A fejlesztési projekt egyik része a sétálóutca 800 méter hosszan történő megújítása lesz – tájékoztatta az InfoRádiót Tokaj polgármestere. Posta György hozzátette: növelni szeretnék a belváros zöldterületeit, ezért egy mindenki által látogatható reneszánsz kertet is kialakítanak a városban.

„Ezek a fejlesztések most tervezési szinten vannak. A beruházások májusban indulhatnak”

– közölte Posta György, aki reméli, hogy fellendül a turizmus a városban. „Ha egyszer jól érezte magát egy turista Tokajban, akkor el fog jönni újból is” – fogalmazott.

A projekt keretében lebontják a Tokaj Áruház elavult épületét, amelyet már fel is állványoztak és hétfőn elkezdődtek a munkálatok. Tokajban épült fel 1983-ban az ország második Skála Áruháza, az első Újbudán van. Tokaj lakosságának nagyobb része azonban ma Kis-Tokajban, a történeti városmagtól délre, kertes övezetben él, így az áruház látogatottsága az elmúlt évtizedekben jelentősen visszaesett, a környék megérett arra, hogy ráncfelvarráson essen át.

A felújításoknak köszönhetően az áruház helyén egy, a borvidék XVI. századi fénykorát idéző és a város arculatához illeszkedő épület emelkedik majd. A környező épületek állapotfelmérését már elvégezték, megkezdődött az építési háló telepítése és immár a bontásnak is nekiálltak, ami a tervek szerint januárig tart majd. A bontáshoz és az azt követő építéshez elegendő felvonulási területet tudnak biztosítani az épület mögött, így

a munkálatok nem zavarják majd a helyiek mindennapjait.

A tervek szerint új parkokat is kialakítanak, továbbá kávézók és éttermek nyílnak majd. Mindezek mellett renoválják Tokaj számos ikonikus épületét is, így többek között a műemléki városházát, a járási hivatalt, valamint a Zákó-házat is.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Turisztikai fejlesztések kezdődnek Tokajban
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást