Nyitókép: Facebook/Magyar Szocialista Párt

Az MSZP még töpreng Karácsony Gergely támogatásáról

Infostart / InfoRádió - Szabó S. Gergő
2023. november 16. 21:23
A demokrácia és a jólét együttes felépítését ígérték a Magyar Szocialista Párt vezetői Rendszerváltást! című programjukat ismertetve. Az MSZP vezetősége beszélt a szocialisták jövő évi választási céljairól is.

Csütörtökön sajtóreggeli keretén belül mutatta be az MSZP Rendszerváltást! elnevezésű programját, mellyel a megfogalmazott terveken, célokon túlmenően alternatív utat szeretnének mutatni Magyarországnak, a magyar embereknek.

Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke a párt háttérbeszélgetésén úgy fogalmazott: „kiábrándító az ellenzéki pártok között kialakult helyzet, ezek a viták csakis a Fidesz esélyeit növelik”. A szocialista politikus szerint a most bemutatott programjuk a társadalom minden tagja számára pozitív változásokat hozhat. Mint mondta, pártjuk meggyőződése, hogy az ország és az emberek megélhetése szempontjából jelenleg az a legfontosabb teendő, hogy

„ütemes és nagyarányú béremelési program” induljon el.

Kunhalmi Ágnes meglátása szerint vissza lehetne szorítani az inflációt, ha eltörölnék a kiskereskedelmi különadót és ha a magyar kormány befejezné a „veszekedést” az Európai Unióval. Nagy problémának nevezte, hogy nem érkeztek meg eddig az uniós források, mint ahogy a magas áfa és a benzinár jövedéki adója is olyan tétel szerinte, amelyet ha megváltoztatnának, kedvezőbb lenne a helyzet. Mint mondta, ezek azok az intézkedések, változások, melyeket fontosnak gondolnak meghozni a következő 5-10 évben és kormányváltás esetén szorgalmaznák ezeket.

A párt másik társelnöke, Komjáthi Imre az MSZP adó- és társadalompolitikai elképzeléseiről is beszélt. Elmondta, hogy programjuk alapján a minimálbért (2023-ban havi bruttó 232 ezer forint) adómentessé tennék, a mediánbér adóját (2023-ban havi bruttó 567 800 forint) 15 százalék alá vinnék, bruttó 567 ezer és 1 160 000 forint között tartanák a 15 százalékos adókulcsot, és e felett további 10 százalékos szolidaritási járulékfizetést vezetnének be. Komjáthi Imre fontosnak tartja a hazai munkakörülmények javítását is.

Az MSZP célja a szabadság, a jogbiztonság és a demokrácia újbóli megteremtése, a társadalmi igazságtalanságok megszüntetése, a klímaigazságosság érvényre juttatása. Komjáthi Imre kiemelten fontosnak tartaná egy új munkatörvénykönyv megalkotását, amely megerősítené a szakszervezeteket, és

jelentősen védené a dolgozók biztonságát, egészségét, valamint kötelezettséget vállalna a bérek reálértékének emelésére.

Kunhalmi Ágnes kitért arra is, hogy az európai parlamenti és az önkormányzati választáson melyek az MSZP konkrét céljai. Közölte: jövő júniusban mindenképpen szeretnék megőrizni a polgármestereik, alpolgármestereik és képviselőik számát az önkormányzatokban, illetve legalább egy képviselővel ott szeretnénk lenni újra az Európai Parlamentben is.

Még nem döntötték el, hogy támogatják-e Karácsony Gergelyt

Kunhalmi Ágnes az InfoRádió kérdésére válaszolva azt mondta, még nincs hivatalos döntés arról, hogy az MSZP támogatja-e Karácsony Gergelyt a főpolgármester-választáson. Ugyanakkor hozzátette: ő és Tüttő Kata „nagyon sokat tettek azért, hogy a kormányzati megszorítások és pénzelvonások ellenére Budapest működjön, fejlődjön”. Külön kiemelte a Lánchíd felújítása érdekében tett erőfeszítéseiket.

Kunhalmi Ágnes szerint korábban egyetlen főpolgármesternek sem kellett „olyan körülmények között és olyan kormányzati ellenszélben” regnálnia, mint 2019 óta Karácsony Gergelynek. Szerinte ebben

„jól vizsgázott”, de azt nem tudta megmondani, hogy támogatják-e újra, ezzel kapcsolatban csak a párt hivatalos döntése után adnak tájékoztatást.

Tóth Bertalan frakcióvezető kijelentette: a szocialistáknak nem az ellenzéki torta szeletelése a célja, hanem a Magyarországon élő emberek támogatása, a valódi rendszerváltás elérése.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Programot hirdetett az MSZP, amely szerint kiábrándító az ellenzék helyzete
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást