Nyitókép: Facebook/ArrivaBus Kft.

Megérkeztek a filippínó buszsofőrök, akiknek alapszinten kell majd tudniuk magyarul beszélni

Infostart
2023. november 7. 18:59
Januárban állnak munkába, addig több képzésen és vizsgán kell részt venniük. Az új ázsiai munkavállalók akár havi 400-500 ezer forintot is kereshetnek majd.

Megérkezett Magyarországra az a 23 Fülöp-szigeteki buszsofőr, akik januártól állnak majd munkába BKK járatain. Addig különböző alkalmassági vizsgálatokon, képzéseken kell részt venniük, valamint több engedélyt is intézni kell számukra. A többek között elvárás velük szemben, hogy alapszinten kell tudniuk magyarul – írja a Blikk.

A Manilából érkező Gemmar Tano azt mondta a lapnak, hogy már elfoglalták szálláshelyeiket, az elmúlt egy hétben igyekeztek feltérképezni Budapestet. Hozzátette: jelenleg főleg adminisztrációs feladatokkal bízzák meg őket, de már nagyon várják, hogy vezethessék a buszokat a fővárosban. Egyik társa, Bernard Sampaga megjegyezte, hogy magyarországi munkavállalásával jelentősen tudja majd támogatni anyagilag a Manilában maradt családját, hiszen sajtóhírek szerint

átlagosan havi 400-500 ezer forintot kereshetnek majd.

A filippínó buszsofőröket alkalmazó cég, az Arriva közölte: az a cél, hogy mire munkába állnak 2024 elején, képesek legyenek válaszolni magyarul az utasok kérdéseire, könnyedén tudjanak kommunikálni a központi diszpécserekkel és a váratlan helyzetek, műszaki hibák vagy balesetek se okozzanak gondot számukra.

Krsják Attila, az Arriva kommunikációs vezetője szerint nagyon sok a hasonlóság a Fülöp-szigeteki buszsofőrök és a magyarok között. Mint fogalmazott, szeretnek főzni, rendkívül családcentrikusak, közösségi emberek és keresztény vallásúak, így a beilleszkedésük a reményeik szerint gördülékenyen mehet majd. A szóvivő hozzátette: az új munkavállalók előzetesen szűrésen és felvételi eljáráson mentek keresztül és

a teszteken kiderült, hogy tökéletesen vezetnek.

A filippínó buszsofőröknek a januári munkakezdésig vizsgázniuk kell lakossági helyzetekből, szak-, jármű- és vonalismeretből, valamint budapesti közlekedési sajátosságokból is.