Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

225000 kacsát öltek le madárinfluenza gyanúja miatt

Infostart
2023. november 7. 18:07
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal laboratóriuma madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta Hajdú-Bihar vármegyében.

A Hajdú-Bihar vármegyei Hajdúnánás településen található, mintegy 22 500 példányt számláló tenyészkacsa telepen azonosították a vírust. Az állattartó a megemelkedett elhullás, a csökkent takarmány- és vízfogyasztás, valamint a tojástermelés drasztikus visszaesése miatt gyanakodott a madárinfluenzára. A Nébih laboratóriuma a vírus H5N1 altípusát mutatta ki az elhullott állatokból.

Az állomány felszámolását – már a gyanú alapján – megkezdték a hatóságok. Az érintett gazdaság körül kijelölték a 3 km sugarú védőkörzetet, és meghatározták a 10 km sugarú felügyeleti (megfigyelési) körzetet. A betegség megjelenésének okait feltáró járványügyi nyomozás folyamatban van.

A Nébih továbbra is kéri az állattartókat, hogy fokozottan tartsák be a járványvédelmi előírásokat,

hiszen a baromfiállományokat csak felelős hozzáállással óvhatják meg a fertőzéstől. Kiemelten fontos, hogy a magas kockázatúként azonosított vármegyékben, a gazdasági állományok esetében kötelező a baromfik zártan tartása, az állatokat zárt helyen kell etetni és itatni, valamint a takarmányt és az állatok almozására használt anyagot is zárt helyen szükséges tárolni. Az állatok megóvása, a fertőzés megelőzése érdekében lényeges, hogy kiemelten ügyeljenek a személy- és járműforgalomra, valamint a takarmányszállító járművek alapos, folyamatos fertőtlenítésére.

A madárinfluenzával kapcsolatban minden további információ elérhető a Nébih portál tematikus aloldalán: https://portal.nebih.gov.hu/madarinfluenza