Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Már nem vagyunk sereghajtók - állapította meg Novák Katalin

Infostart
2023. november 6. 18:27
A Demográfiai Kerekasztal célkitűzése, hogy Magyarország csökkenő népességű országból növekvő népességű országgá váljon - jelentette ki Novák Katalin államfő.

Novák Katalin, aki a testület elnöki tisztét is betölti, azt mondta: az elmúlt tizenhárom évben komoly eredményeket tudtak elérni és olyan pozitív irányba mozdult el az ország demográfiai értelemben is, amelyre alig-alig van példa a fejlett nyugati országokban.

Magyarország a sereghajtókból a középmezőnybe került - mutatott rá.

Az államfő kijelentette:

a családbarát fordulatot sikerült megvalósítani, a demográfiai fordulatot azonban még nem.

A Demográfiai Kerekasztal életre hívásának célja, hogy a demográfiai fordulatot is megvalósítsuk - hangsúlyozta Novák Katalin, majd úgy fogalmazott: "nem kevesebbet tűznék ki magunk elé, mint azt, hogy legyünk az elsők Európában, legyen Magyarországon egy olyan demográfiai fordulat, amelynek köszönhetően Magyarországon lesz a legmagasabb a gyermekvállalási kedv és amellyel meg tudjuk fordítani a több mint négy évtizedes negatív tendenciát, és egy csökkenő népességű országból egy növekvő népességű országgá tudunk válni".