Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Ünneplős ellenzéki demonstráció a fővárosban

Infostart
2023. október 23. 17:50
A Hősök terén gyülekeztek azok, akik tüntetéssel egybekötött ünnepi megemlékezést szerveztek Budapesten. Az ellenézi pártok tanárokkal, diákokkal és civilekkel a térről indultak a Belváros felé.

Az összegyűltek öt órakor indultak el a Hősök teréről, a cél az Oktogon. Ott hat órától beszédek következnek: a tanárok, diákok és civilek képviselői mellett színpadra lép Karácsony Gergely főpolgármester is.

A Hősök tér közepén egy több mint 30 méter hosszú magyar zászlót terítettek ki, amelyre ráerősítették a tanártüntetések logóját.

A hvg.hu folyamatosan tudósít az eseményről. Fél 6-kor arról írtak, hogy az orosz nagykövetség felé tartanak a vonulók.

A Telex szerint a diáktüntetésekről ismert Pankotai Lili az M1 kamerájába üvöltözött. A közmédia riportere, Császár Attila éppen kérdezte a tüntetés résztvevőit, amikor a fiatal lány odament, és egy megafonnal a kezében elkezdte üvölteni a kamerába: Hazudik a tévé! Ezután néhányan csatlakoztak hozzá, és az M1 riporterét az egyik résztvevő ásványvízzel öntötte le.

A 24.hu szerint Karácsony Gergely arról beszélt, hogy

október 23-a a köztársaság ünnepe”

Azzal folytatta: “a ’89 és 2010 közti harmadik köztársaság a magyar történelem legreménytelibb kísérlete volt” – hangsúlyozta. Hozzátette:

Reményteli kísérlet volt, de elbukott. Azt is mondta, hogy ma az állam nem köztársaság, hanem egy részvénytársaság, a közérdeke helyett pedig a magánérdeket képviseli. A főpolgármester szerint a köztársaság illegalitásba vonult jó ideje. De - folytatta - a köztársaság ott van a tanárok mozgalmában, a diákok mozgalmában, a szakszervezetekben, a civilek munkájában, a helyi közösségekben, a polgárjogi mozgalmakban.

Koárbban a Kölcsey Ferenc Gimnázium előtt megemlékeztek a polgári engedetlenség miatt elbocsátott tanárokról, majd az orosz nagykövetség előtt az 56-os vérengzésről. Az utolsó megálló a Terror Háza Múzeum, ahol mécsesgyújtással emlékeztek a diktatúra áldozataira. A tüntetés minden állomásán a vonulók kormányellenes jelszavakat is skandáltak, egyebek között demokráciát, szabad országot, szabad oktatást követelve.