Nyitókép: MTI/Bruzák Noémi

Spórolt a főváros, de nem eleget, dupla pénzt fizetnek az energiáért

Infostart / InfoRádió - Várkonyi Gyula
2023. október 20. 15:59
Jelentősen csökkent Budapest energiafogyasztása az elmúlt évben, de az elszálló gáz- és olajárak miatt így is duplájára nőtt a kiadása a fővárosnak. Ezt Kiss Ambrus, általános főpolgármester-helyettes közölte, aki arról is beszélt, hogy a főváros átvállalja a MET-Oltalom hajléktalanellátásért felelős munkatársainak fizetését.

Egy éve indította el a főváros a "Budapest-modellt", amelynek célja az energiamegtakarítás volt, miután az orosz-ukrán háború hatására rekordszintre emelkedett a gáz és az olaj világpiaci ára.

Az elmúlt év tapasztalatairól Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettes nyilatkozott az InfoRádiónak.

"A három legnagyobb fogyasztónkat ha megnézzük,

  1. a közvilágítást,
  2. a közösségi közlekedést biztosító BKV-t, illetve
  3. a vízműveket,

akkor az ő esetükben összesen a távhő esetében 28 százalékkal csökkent a felhasznált energiamennyiség mértéke:

  • a gáz esetében 46 százalékkal,
  • a villany esetében 5 százalékkal.

Ennek ellére azért brutálisan növekedtek a kiadásaink, ugyanennél a három cégnél 2021 utolsó negyedévi és a 2022 harmadik negyedévig terjedő időszakban összesen 18 milliárd forint volt a költség, ezzel szemben az elmúlt egy évben pedig 37 milliárd forint. De nagyobb lett volna ez a kiadás, ha nincsen ez a megtakarítási program, és ha nem napi tenderen vesszük az áramot."

Az ősszel befolyt helyi iparűzésiadó-bevételeknek köszönhetően jelenleg 17 milliárd forint van a főváros számláján, de ez elsősorban a szolidaritási hozzájárulás beszedése kapcsán megítélt jogvédelemből következik, amely egyébként havi 4 milliárd forinttal csökkentené a főváros költségvetését.

MET-Oltalom

A Fővárosi Közgyűlés jövő héten dönt a MET-Oltalom által működtetett budapesti hajléktalanellátó rendszertámogatásáról.

"Ha a MET és az Oltalom által fenntartott éjszakai szállások, átmeneti szállók, családok átmeneti otthona, női szálló és egészségügyi intézmények bezárásra kerülnének, mert nincsen elegendő munkaerő, aki ezt a feladatot ellássa, ez komoly érvágás lenne nem csak az ott élőknek, az egész hajléktalanellátó rendszernek, ezért be kell avatkozni átmeneti jelleggel. A főváros azt mondja, hogy amíg a MET és a magyar kormány között nem rendeződik a vita a pénzügyi elszámolásról, addig a Fővárosi Önkormányzat átveszi azokat a dolgozókat, akik ezt szociális területen ezeken a helyeken dolgoznak, és mi fizetjük a bért és a járulékot utánuk, ez által akkor rendezett lesz a helyzetük, és jövedelemhez jutnak" - mondta Kiss Ambrus.

Ez a támogatás körülbelül 70 embert érint, az ő bérköltségük a járulékokkal együtt havi szinten több 10 millió forint kiadást jelent a Fővárosi Önkormányzatnak.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
A főváros alkalmazná a MET-Oltalom szociális dolgozóit
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást