Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Két nap haladékot adott a MÁV-nak az osztrák vasút

Infostart
2023. október 2. 11:27
Csak szerdától kell átszállni a Budapestről Bécsen át Nyugat-Európába vasúttal közlekedő magyarországi utasoknak.

Az ÖBB vasárnap este arról adott tájékoztatást, hogy október 2-án és 3-án – a korábbi közléssel ellentétben – még nem vágják el Bécsben a Budapestről 7:40 és 15:40 között kétóránként Münchenbe induló Railjet-járatokat, ez az intézkedés csak október 4-től él.

A Mávinform hivatalos közlése szerint "az osztrák vasúttársaság közlése alapján október 2-tól, hétfőtől október 26-ig, a győri fővonalon végzett felújítás jelenlegi fázisához igazodva néhány Budapestről induló és Bécsen túl közlekedő Railjet xpress rövidebb útvonalon, csak Bécsig közlekedik".

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy Bécsben másik – Linz, Salzburg, München felé – tartó vonatra kell átszállni.

Ez egyben azt is jelenti, hogy akik visszafelé jönnek ezekből a városokból, és Budapestre tartanak, azoknak Bécsben nem kell átszállniuk. Magyarán, ha valaki Budapestről oda-vissza vette meg a jegyét, annak csak kifelé okoz ez kellemetlenséget.

A korlátozás összefüggésben van azzal, hogy a magyar pályafelújítás miatt a magyarországi vonatok jelentős késéssel érkeztek az elmúlt napokban az osztrák fővárosba.

Mindenesetre a MÁV azt ajánlja az utasaink, hogy azok,

akik nem akarják lekésni a csatlakozást, egy órával korábbi vonattal célszerű utazniuk Magyarországról, hiszen az osztrákok intézkedésének okai éppen az 1-es fővonalon folyó rekonstrukciós munkák miatti késések.

A Magyar Vasút még arra is felhívja a figyelmet, hogy a Keletiből 6:40-kor Zürichbe, illetve a 17:40-kor Salzburgba induló járat szintén teljes útvonalán közlekedik majd szerdától is.

Pótlóbuszok

Vasárnap arról írtunk az Infostarton, hogy változik a pótlóbuszok bicskei megállási rendje, több helyen biztosítva fel- és leszállási lehetőséget.

Ugyanekkortól a gyorsabb eljutás érdekében Bicske és Budaörs között új pótlóbuszok is közlekednek Z10-es jelzéssel, amelyek Bicske vasútállomástól indulnak és oda érkeznek.

Törökbálinton pedig könnyebben megközelíthető helyen, a Tó utcai körforgalom közelében található vasútállomás autóbuszmegállónál állnak meg a pótlóbuszok.

Az összes változásról ide kattintva tájékozódhat.