Nyitókép: shapecharge/Getty Images

Thai ápolók dolgoznak Sopronban, annyira nincs már munkaerő

Infostart
2023. szeptember 29. 15:48
Sopron akkora bajba került, hogy thai munkaerőt kölcsönöz már.

A Pénzcentrum cikke szerint 1,4 milliós havi fizetés ígéretével csábítanak ápolókat Ausztriába.

A cikkben az is szerepel, hogy több szakmában is a maximális bér ötszöröséért ingáznak Sopronból Ausztriába, akár naponta is, ami miatt például a szociális gondozói szakmába Sopronba már thai munkaerőt is bevonnak, mintegy 20 főt a 270 magyar dolgozó mellé. A Soproni Szociális Intézmény - amely a hajléktalanellátásért, az egészségügyi és szociális alapellátásért, valamint az idősotthoni ellátásét felel - nemrég közleményt is kiadott erről.

Az összeállítás kitér gazdasági adatokra is:

  • a megyében 1,8 százaléknyi, szinte nulla a munkanélküliség,
  • a foglalkoztatotti ráta pedig 79,9 százalék.
  • Az átlagos havi nettő kereset 401 ezer forint, egy év alatt 20 százalékkal nőtt, ami országosan is kiemelkedő, de még így is kevés a munkaerő megtartásához.
  • 14 százalékkal, 81 ezerrel nőtt a külföldi munkavállalók száma egy év alatt.

Közben Burgenland munkaerőpiaca egyensúlyba került, Az Ausztriában elérhető átlagos órabér 36,38 euró volt, ami a jelenlegi forint-euró árfolyamon 14 115 forintot, tehát az elérhető legmagasabb soproni nettó órabérnek a több mint 5,5-szeresét jelenti, miközben az árakban nyilvánvalóan nincs ilyen különbség.

A portál osztrák állásportálokon is keresett. Bécsben az Irgalmasság Háza által működtetett Fridolina gyermekotthonba keresnek olyan személyt, aki súlyos és krónikus betegségben szenvedő gyermekeknek és fiataloknak, valamint a családjaiknak nyújt mindennapos segítséget.

A leendő munkavállaló feladatai közé tartozik majd a sürgősségi esetek felismerése és kezelése, részvétel az ápolási feladatokban, tanácsadás és útmutatás a családtagoknak. A leendő munkavállaló mindezért bruttó 3529,47 eurós fizetésre számíthat majd, ami átszámolva majdnem 1,4 millió forint, ami mellé havi 135,5 eurós ápolási segély is jár.

Egy másik hirdetés Ausztria piacvezető idősgondozójába csábít az ápolói csapatba; többek között képesnek kell lennie gondozási koncepciót létrehozni, az ápolással kapcsolatos igényeket fel kell ismernie, gondozási tervet kell alkotnia, valamint végre is kell hajtania azt. Illetve együtt kell működnie az ápolónőkkel és a kisegítő személyzettel is. Mindezért heti 37 órában bruttó 3091,09 eurós (1,2 millió forintos) fizetés jár, vasárnapi, piros betűs és éjszakai pótlékkal.