Nyitókép: bizoo_n/Getty Images

Tolatva furikázott Nyírbátor egyik forgalmas útján – videó

Infostart
2023. szeptember 27. 03:58
A vezetéstechnikai szakértő szerint a sofőr a KRESZ két szabályát is megsérthette.

Tolatva ment végig egy autós Nyírbátor egyik forgalmas útján, majd hátramenetben hajtott be egy körfogalomba és aztán onnan ki is. A hajmeresztő manőverről egy másik sofőr készített videót, és juttatta el a TV2-nek.

A Tényeknek nyilatkozó vezetéstechnikai szakértő szerint a sofőr a KRESZ két szabályát is megsérthete.

„Ez nem egy szabályos használata a járműnek műszaki szempontból – fogalmazott Kőrösi András vezető tréner. – Ebből fakadóan korlátozott a sebesség, amivel ezt biztonságosan végre lehet hajtani. Onnantól kezdve újra felbukkan az akadályozás kérdése, mert nagyon visszafogja a többiek sebességét.”

Az oktató hozzátette, hogy körforgalomban szigorúan tilos tolatni, mert ott nemcsak feltartja a forgalmat a szabálytalan sofőr, hanem veszélyezteti a többi közlekedő biztonságát is.

Szerinte az egyetlen magyarázat az lehet, hogy a sofőr a kocsi rossz műszaki állapota miatt kényszerült erre a megoldásra. „Viszont akkor beleütközünk egy másik szabályba, ez a KRESZ ötödik paragrafusa, miszerint csak az a jármű vehet részt a forgalomban, amelyik műszakilag megfelelő állapotban van” – magyarázta.