Nyitókép: MTI/Mohai Balázs

Félmilliárdos segítségre szorul a fürdőjéért küzdő balatoni nagyváros

Infostart
2023. szeptember 20. 19:50
Nagy fejtörést okoz Siófok városának a Galerius Fürdő felújítása, mely két évvel ezelőttre olyan állapotba került, hogy be kellett zárni – írja Lengyel Róbert polgármester közösségi oldalán.

A városvezető bejegyzése szerint, miután – még az uniós források elakadása előtti időszakban –Witzmann Mihály országgyűlési képviselő (Fidesz) közbenjárásával abban állapodtak meg az állami (megyei) illetékesekkel, hogy két külön pályázat benyújtásával a felújításhoz szükséges pénzekhez hozzájuthatnak, a kérdés úgy állt: „megmentjük a fürdőnket”.

Lengyel Róbert tájékoztatása szerint az első, 900 milliós pályázatot a várakozásaiknak megfelelően el is nyerte a város, a második pályázatot viszont azóta sem írták ki, uniós források híján pedig „gyakorlatilag a 0-hoz konvergál annak az esélye, hogy ez mostanában megtörténjen”.

„Az új helyzet pedig új döntést kívánt, hisz ily módon a még szükséges, bő félmilliárdnyi forintot, nekünk kellene valahogy előteremteni” – fogalmazott a polgármester, aki szerint

a fürdőt bezárva hagyni, esetleg eldózeroltatni nem járható út, így marad annak megmentése.

Siófok tehát a 900 milliós elnyert forrást nem adja vissza, hanem ráfordítja a fürdő felújítására, a második pályázat elmaradásával dugába dőlt összeget pedig valamilyen módon megpróbálja előteremteni – közölte Lengyel Róbert, megjegyezve:

„Kell alaphangon vagy 5-600 millió forint ahhoz, hogy újra kinyithassunk, a céldátum szerinti 2024. év végére.

A városvezető a megoldást abban látná, ha önkormányzati tulajdonú ingatlan, ingatlanok értékesítéséből befolyó vételár lenne célzottan a Galerius felújítására átfordítva. Vagy, ha találnának befektetőket, akik fantáziát látnak a fürdőben. „Vagy marad a Balaton-Parti Kft., mint a fürdő üzemeltetőjének hitelfelvétele, ezzel a további eladósodása, nyilván a város kezességvállalása mellett” – zárta sorait.