Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Az idén nem lesz síelés a Normafán – és nem a hóhiány miatt

Infostart
2023. szeptember 18. 13:25
A Fővárosi Törvényszék megsemmisítette a Normafára épített sífutó- és szánkópálya engedélyeit.

A bíróság nem az alaphatározatot semmisítette meg, de működési engedély nélkül nem kezdődhet meg ebben az évben a síszezon a Normafán.

A Védegyletet képviselve még 2021 végén indított pert a jogi tanácsadással és képviselettel foglalkozó Környezeti Management és Jog Egyesület (EMLA) a Pest Megyei Kormányhivatal által kiadott természetvédelmi engedélyek ellen. Idén nyár elején a Fővárosi Törvényszék jogszabálysértés miatt meg is semmisítette azokat az engedélyeket, amelyek alapján Budapest XII. kerület önkormányzata hóágyúzott sífutó- és szánkópályát létesített a Normafán.

A Védegylet már több mint 10 éve hangoztatja fenntartásait, egyebek mellett azt, hogy a Normafa legértékesebb részei pont a lejtőkön találhatók, ahol különleges védett fajok élnek (a csíkos boglárkának például egyetlen bizonyított populációja létezik Magyarországon, az viszont épp a Normafánál található).

Az Index értesülései szerint a bíróság nem az alaphatározatot semmisítette meg, hanem az újabb működési engedély ismételt kiadásához a terület lehatárolásának pontosítására szólította fel a bíróság a kormányhivatalt. A környezetvédő civilek emellett a gyep feltörésének és az építés idejére a gépkocsik területre történő behajtásának jogszerűségét is vitatták.

A XII. kerületi önkormányzat arra hívta fel a figyelmet, hogy a bírósági döntés arra kötelezi a kormányhivatalt, hogy fordítson nagyobb figyelmet az – egyébként téli alvását töltő – nyugati piszeorrú denevér nyugodt álmára; a sífutó- és szánkópálya területét ne csak helyrajzi számokkal, hanem még pontosabban határozza meg; valamint precízebben rögzítse a pályahasználati üzemidő kereteit.

A Védegylet keresetét 2021-ben akkor adta be, amikor már kész volt a hóágyúk csőrendszere, és a Vasas síháza is megépült.

Az elmúlt télen 75 napig működött a sífutópálya, és két hónapig szánkózni is lehetett, érvényes működési engedély nélkül azonban nem kezdődhet meg ebben az évben a síszezon a Normafán.