Nyitókép: Pixabay

97 évesen elhunyt a magyar írónő

Infostart
2023. szeptember 11. 16:32
Meghalt Fahidi Éva. 97 éves korában érte a halál a holokauszttúlélő írónőt.

Fahidi Éva egy debreceni nagypolgári zsidó családba született 1925 októberében. Annak ellenére, hogy szülei 1936-ban kikeresztelkedtek, 1944. április 29-én a Fahidi családot elfogták, majd deportálták őket az

Húgát és édesanyját már a szelekciókor megölték, édesapja a tábor embertelen körülményeibe halt bele. Ő maga a haláltábort túlélve 1945 augusztusában ért haza,

Jóval a történtek után kezdett el beszélni és írni a vészkorszakról. Emlékiratai 2005-ben Anima Rerum – A Dolgok Lelke (2015-től csak: A Dolgok Lelke) címen jelentek meg. 2019-ben adta ki A szerelem alanya és tárgya című kötetét.

2015-ben főszerepet kapott a Tünet együttes Sóvirág – avagy A létezés eufóriája című modern táncprodukcióban, Cuhorka Emesével.

A darab Fahidi életét mutatta meg a tánc világát segítségül hívva. 2019 márciusáig több mint 80 előadáson láthatta a közönség. A mű készítésének körülményeit a táncprodukció címével azonos dokumentumfilm mutatta be, mely több díjat is nyert.